Mégis aláírja a kormány a nemzetközi szerződést, amit eddig a genderre utaló részek miatt blokkolt
Szijjártó Péter elmondta, a „biztonság kedvéért"csatolnak mellé egy „gyermekvédelmi” nyilatkozatott.
Szijjártó Péter elmondta, a „biztonság kedvéért"csatolnak mellé egy „gyermekvédelmi” nyilatkozatott.
Semmilyen biztonsági óvintézkedés nem védte a nőt, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.
A Jevgenyij Prigozsin vezette magánhadsereg katonái egy orosz emberi jogi szervezetnek beszéltek a bahmuti és szoledári eseményekről.
Az Egyesült Államok korábbi budapesti ideiglenes ügyvivője a 2014-es kitiltási botrány részleteiről, annak jogalapjáról és a magyar kormánnyal való viszonyáról mesélt a hvg360-nak tavaly, a Két világ között: Orbán Viktor útja Nyugatról Keletre című dokumentumfilm készítésekor. Elárulta azt is, hogyan élte meg az elhíresült jelenetet, amikor az adóhatóságot akkor vezető Vida Ildikó a nagykövetség Szabadság téri épülete előtt várt rá.
Olyan fadarabokkal ajándékozza meg a pápa III. Károlyt, amelyekről azt hirdetik, hogy Jézus keresztjéből származnak.
Néhány napon belül két amerikai fiatalra lőttek rá azért, mert tévedésből rossz címre mentek.
Peren kívüli egyezségre jutott a Fox News és a választás technikai rendszerét működtető Dominion: a tévécsatorna vezetői elismerték, hogy hazudtak, cserébe nem kell a tárgyaláson hetekig arról vallaniuk a nagy nyilvánosság előtt, hogy mindvégig pontosan tudták, tiszta volt a 2020-as elnökválasztás.
És bejelentette, hogy megjelent a második NFT-kollekciója...
Az elkövetők elmenekültek a helyszínről.
Halálos tragédia lett abból, hogy egy csapat fiatal térerő nélkül nem találta az úticélját egy ritkán lakott környéken.
A frászt hozta az utastársaira egy ittas balhézó.
A skót nacionalista Humza Yousaf családi szálakon is kötődik a közélethez, a kétezres évek második felében szippantotta be a politika, a skót kormány első színes bőrű és muszlim tagja lett. Celtic-szurkoló és rendszeresen jár mecsetbe.
Az ukrajnai béke szorgalmazása lesz az egyik központi témája Ferenc pápa magyarországi beszédjeinek Török Csaba esztergomi plébániai kormányzó, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense szerint.
Evan Greshkovichot, a Wall Street Journal újságíróját a bírósági meghallgatásán kaphatták lencsevégre a fotóriporterek. A férfi előzetes letartóztatásban van, nem védekezhet szabadlábon, a börtönben állítólag orosz irodalmat olvas.
A sört eredetileg VIII. Eduárd brit uralkodó 1937-es koronázásának megünneplésére készítették.
Az uniós törvénygyár ezekben a hónapokban üzemmódot vált. Közeledik a jogalkotási ciklus vége, amikor az elmúlt pár évben beterjesztett javaslatokat végső formába kell önteni, a politikai vállalások minél szélesebb körű teljesítése érdekében. Az egyik legfontosabb téma ezek között a klíma védelme.
Az afrikai ország fővárosában, Kartúmban kirobbant harcok következtében már legalább 180-an meghaltak és közel kétezren megsebesültek, és támadás érte a kartúmi EU-nagykövetet és egy amerikai diplomáciai konvojt is.