„Egy öt-hat éves kislány sikítozott. Én pedig fejbe lőttem” – Wagner-zsoldosok vallottak az Ukrajnában elkövetett bűnökről

A Jevgenyij Prigozsin vezette magánhadsereg katonái egy orosz emberi jogi szervezetnek beszéltek a bahmuti és szoledári eseményekről.

  • hvg.hu hvg.hu
„Egy öt-hat éves kislány sikítozott. Én pedig fejbe lőttem” – Wagner-zsoldosok vallottak az Ukrajnában elkövetett bűnökről

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

A Wagner-csoport két volt katonája, Azmat Uldarov és Alekszeh Szavicsev videóinterjúban beszélt a Gulagu.net orosz emberi jogi szervezet vezetőjével arról, hogyan zajlott a kelet-ukrajnai Bahmut és Szoledár inváziója – írta a Politico.

A két férfi többek között elmeséli, ahogy tavaly februárban felrobbantottak egy földbe vájt üreget, amiben több mint ötven sebesült volt és azt is, hogy parancsot kaptak a háború folytatását megtagadó orosz katonák megölésére is.

„Saját kezeimmel öltem gyerekeket. Amikor elértük Szoledárt és Bahmutot, parancsot kaptunk rá, hogy mindenkit elpusztítsunk: férfiakat, nőket, gyerekeket, időseket” – idézi fel vallomásában Uldarov.

Egy öt-hat éves kislány sikítozott. Én pedig fejbe lőttem”

– mondja az interjúban, ahol arról is beszél, sokkal brutálisabb jeleneteket szemtanúja is volt a fronton, mint a múlt héten nyilvánosságra került, vélhetően ukrán katona lefejezését bemutató videó.

A két férfi szerint a zsoldoshadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin személyesen adott utasítást arra, hogy tisztítsák meg a donyecki városokat a civilektől, valamint a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléseket is jóváhagyta.

Az interjúkat rögzítő Vlagyimir Osecskint azért kereste fel a két ex-zsoldos, hogy az őket ért kínzásokról és embertelen körülményekről beszéljenek, a civil szervezet vezetője pedig olyan dokumentumokat is feltárt, amelyek igazolják, hogy Uldarov és Szavicsev valóban akkor és ott szolgált a Wagner-csoportban, ahogyan azt állítják.

A két férfit a Wagner bevett módszere szerint orosz börtönökből toborozták, szolgálatukért cserébe pedig elnöki kegyelemben részesültek és kitüntetést is kaptak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.