#világ


Sztárnyomozó volt, ma már azzal vádolják, hogy ártatlanokat csukatott le évtizedekre
 

Sztárnyomozó volt, ma már azzal vádolják, hogy ártatlanokat csukatott le évtizedekre

Hector Polanco hírhedt ügyeknél, mindenkit megrázó brutális gyilkosságok gyanúsítottjait kapta el, és előbb-utóbb mindegyikükből kihúzta a beismerő vallomást. Ám egy idő után kiderült, hogy olyanokból is, akik valójában nem követték el azt, amit bevallottak. Volt, akit tíz évre küldött ártatlanul rács mögé, hogy aztán tízmillió dolláros kártérítéssel szabaduljon, most egy férfi 30 év börtön után állítja, ő is Polanco áldozata volt.

Rovó Attila Rovó Attila









Putyin rendszerének képmutatása csúcsosodik ki a moszkvai félpucér bulizók elleni retorziókban
 

Putyin rendszerének képmutatása csúcsosodik ki a moszkvai félpucér bulizók elleni retorziókban

Az orosz hatóságok végre találtak egy újabb gumicsontot annak érdekében, hogy a közvélemény ne az ukrajnai invázióval, hanem a háború idején alulöltözött partit rendező celebekkel foglalkozzon. Még akkor is, ha Vlagyimir Putyin orosz államfő néhány évvel korábban – egy másik háború idején – egy sztriptízbárban élvezte az előadást.