Olaszországban megtörtént az első államilag segített asszisztált öngyilkosság
Az aktív eutanáziát 2019-ben tette törvényessé az olasz alkotmánybíróság döntése.
Az aktív eutanáziát 2019-ben tette törvényessé az olasz alkotmánybíróság döntése.
A Pennsylvaniai Egyetem vezetője viszont lemondott a hasonló botránya miatt.
Az izraeli hadsereg az egyetlen, még működő észak-gázai kórházat is megrohamozta.
Amivel a magyar kormányfő eddig indokolta az ukrán belépési tárgyalások megtorpedózását, az minden, csak nem meggyőző. Ellenben sok minden utal arra, hogy mások megbízásából jár el – írja Brüsszelből a konzervatív német lap tudósítója, Thomas Gutschker.
A baleset egy építkezésen történt, az ügyet a rendőrség is vizsgálja.
Kiterjedt érdekeltségei miatt Európa több országában is hatása lehet, hogy csődbe ment az osztrák Signa konszern.
Jogállamot, felelős költségvetési politikát ígért, és minden szerzett jog tiszteletben tartását.
Összesen 105 izraeli katona vesztette életét a szárazföldi harcokban.
Gázában az összeomlás szélén áll a polgári rend, az izraeli hadsereg körbevette a Hamász utolsó erődítményeit.
A legforgalmasabb a Földközi-tenger középső részén húzódó útvonal volt idén.
A Putyin-ellenes politikust augusztusban további 19 évnyi fegyházra ítélték.
Hiába tartottak Bulgáriában 2021 óta öt parlamenti választást, annak ellenére tovább tart a belpolitikai válság, hogy a két legnagyobb párt kényszer-koalíciót kötött.
„Mazal Tov a gyönyörű párnak" – írták Izrael állam hivatalos Twitter-oldalán, ahol megosztottak egy képet Shmuel és Dennis eljegyzéséről.
Az izraeli-magyar kettős állampolgárt, Omri Mirant október 7-én rabolták el a Hamász fegyveresei egy Gáza melletti kibucból. A férfi felesége, Lishay Lavi és két lánya, a kétéves Roni és a most nyolc hónapos Alma túlélte a terroristák támadását, azóta is várják haza őt. Lishay Lavi a férje édesapjával együtt kedden két napra Budapestre utazik, hogy mások mellett Novák Katalin köztársasági elnökkel találkozzon. A hvg360-nak az indulás előtt adott interjút.
Az izraeli hatóságok szerint a múltkori fogolycserék után is még 137 túsz tartózkodik Gázában.
A 23 milliárdos csepeli kokainfogásról és a Dublinban hatvan kiló heroin társaságában elfogott magyarokról szóló hír alapján akár tűnhetne is úgy, mintha Magyarország lenne az új Kolumbia, és egy nyugalmazott vadászpilóta az új Escobar. Ám valójában törökök, albánok, szerbek a hazai kábítószerpiac igazi nagyágyúi, a magyarokra leginkább csak a kockázatos kulimunka marad, vagy heti néhány kiló drog, ami nemzetközi viszonylatban semmi.
Volodimir Fityo, az ukrán hadsereg szóvivője az állami televízióban elmondta, hogy a fagypont alatti hőmérséklet helyenként ugyan az orosz támadások enyhe mérséklődését eredményezte, de a csapásirány változatlanul a Harkiv megyei Kupjanszk városa.
A magyar kormányfő az argentin államfő beiktatásán találkozott össze az ukrán elnökkel.
Sürgetik, hogy Amerika adja meg a támogatást Ukrajnának és Izraelnek. Mi lehet Ukrajnával? Miért van bajban Scholz és Hszi Csing-ping? A többi között erről írnak a nemzetközi lapok. Szemle a hvg360-on.
A kiadó azzal érvelt, hogy a lap cikke „őszinte véleményt" fogalmazott meg.