Hozzáférést adott Stockholm az amerikai hadseregnek a svéd katonai bázisokhoz
Az Egyesült Államok 2021-ben hasonló megállapodást kötött Norvégiával, és jelenleg tárgyalásokat folytat egy ilyen megállapodásról Finnországgal és Dániával is.
Az Egyesült Államok 2021-ben hasonló megállapodást kötött Norvégiával, és jelenleg tárgyalásokat folytat egy ilyen megállapodásról Finnországgal és Dániával is.
Ami csillogó tündérmesének tűnt elsőre – napokig tartó luxusesküvő Párizsban, magángépeken szállított vendégsereggel – az egyre inkább úgy néz ki, hogy egy sötét krimi valójában. Madelaine Brockway és Jacob LaGrone pazar lagzija után kiderült: a férjnek bíróság elé kellett állnia, miután rendőrökre lőtt.
A diaszpóráért, azaz az Izrael államon kívül élő zsidó közösségekért felelős minisztérium szerint a terrorszervezet globális méretekben működik, többnyire humanitárius célokra adományozott forrásokból finanszírozva magát.
Lejárt a két hónapos szükségállapot határideje, amelyet október hetedikén a Hamász terrortámadás után rendeltek el Izraelben, ezért az igazságügyi miniszter december elsejétől megszüntette azt. Így újrakezdődhetett Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós pere, amely 2020 januárjában indult csalás, bizalommal való visszaélés és megvesztegetés miatt. Hivatalban levő miniszterelnök még sohasem került ilyen helyzetbe Izraelben.
A még teljesen ismeretlen Dubajban született, családja egy pálmakunyhóban élt, ő volt az osztályában a legszegényebb diák. Amikor dubaji ösztöndíjjal Amerikában tanult, még úgy kellett bemutatnia a városát, hogy „Szaúd-Arábiánál kell jobbra fordulni". Ma már a világ egyik leghíresebb modern épülete, a világrekorder Burdzs Kalifa építőjeként ismert, és nagy szerepe van abban, hogy Dubaj felkerült a világtérképre. A hírek szerint a magyar kormány vele tárgyal, hogy építse fel Rákosrendezőn „az új millenniumi városrészt". Ő Mohamed Ali Alabbar arab üzletember.
Az Észak-Korea előtt álló társadalmi feladatok megoldásához csatlakoznia kell az anyáknak, mondta a vezető.
Nincs makulátlan múltja, korábban büntetve is volt, de eddigi tevékenysége alapján nem számít nagy halnak az a magyar férfi, akit egy szintén magyar nyugalmazott vadászpilótával együtt hatvan kiló heroinnal kapcsoltak le, miután egy kisrepülővel leszálltak egy dublini repülőtéren. A védekezése, miszerint kényszerítették a csempészésre, szokványos védekezési stratégia és legfeljebb csak akkor életszerű, ha valamiért adósa, lekötelezettje lett valamelyik nagypályás, nemzetközi bűnszervezetnek.
Giulia Cecchettin halála az egész országot annyira megrázta, hogy az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni harcot hirdetett a nőgyűlölő kultúra ellen.
Az izraeli hatóságok videófelvételek, túlélőktől, szemtanúktól és elfogott Hamász-fegyveresektől származó tanúvallomások, illetve boncolási jegyzőkönyvek alapján vizsgálják ezeket a bűncselekményeket.
Miközben lassan elfogynak az eddig elkülönített, Ukrajnának adható amerikai pénzek, az USA képviselőházában a republikánus többséget még mindig megosztja Ukrajna támogatása. Csakhogy kongresszusi döntés hiányában az év végére elapadhat az amerikai hadianyag-támogatás, és ez Zelenszkij tanácsadója szerint végzetes lehet.
Baerbock azt követően szólt be Orbánnak, hogy a magyar miniszterelnök levélben kérte Charles Micheltől, az Európai tanács elnökétől, hogy vegye le a napirendről Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló pontot.
Az Egyesült Államok többször felhívta az izraeli kormány figyelmét arra, hogy tegyen többet az olyan szélsőséges telepesek felelősségre vonásáért, akik erőszakos támadást követtek el palesztinok ellen Ciszjordániában.
Az erdélyi városban így akarnak karácsonyi hangulatot teremteni.
Nem világos, hogy ezzel a módszerrel hogyan tudnák kiszabadítani azokat az Izraelből elhurcolt túszokat, akiket alapos gyanú szerint pont ezekben az elárasztani kívánt alagutakban tartanak fogva.
Nehezíti a mentőalakulatok munkáját, hogy szinte folyamatosak a kitörések.
A túszoknak Rivotrilt adtak a terroristák, hogy nyugodtabbnak tűnjenek.
A stockholmi Békekutató intézet – SIPRI – azzal magyarázza ezt a furcsa ellentmondást, hogy a fegyvergyárak nem tudtak eleget tenni a megnövekedett keresletnek, mert a hosszú békés időszakban nem fejlesztették a termelési kapacitásokat.
Finoman szólva sem működött a módszer.
Az aranyrudak bizonyítékként szolgálhatnak egy korrupciós ügyben.
A Hamász október 7-i terrortámadása óta már 130-an haltak meg.