Putyin és a Forma-1: Petrov számíthat Oroszországra
Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentette, hogy Vitalij Petrov, a Renault orosz pilótája továbbra is számíthat szülőhazája támogatására.
Vlagyimir Putyin miniszterelnök bejelentette, hogy Vitalij Petrov, a Renault orosz pilótája továbbra is számíthat szülőhazája támogatására.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök felszólította az ország három magas beosztású vezetőjét, hogy a szilvesztert töltsék a moszkvai körzet áramszünet sújtotta részében, mert nem teljesítették ígéretüket, azt, hogy időben megjavítják a hóviharokban leszakadt vezetékeket.
MTI
Az utóbbi időben folyamatosan meghurcolt, bebörtönzött, kényszermunkára kárhoztatott egykori orosz „olajbáró” Amerikában élő (első házasságából született) fia a hvg.hu tudósítójának elmondta: mindenre elszánt, hogy mozgósítsa a világ közvéleményét nemcsak apja érdekében, hanem a szerinte Oroszországot jellemző féldiktatúra leleplezésére is.
hvg.hu
Mihail Hodorkovszkijt második perében is bűnösnek találta a moszkvai bíróság; a Jukosz volt főtulajdonosa 13,5 évet kapott.
hvg.hu
Komoly nézeteltérés volt az orosz államfő és hivatali elődje, a jelenlegi kormányfő között a Kremlben - közölte kedden az orosz média.
FH
FH
Hírszerző
Mihail Boriszovics Hodorkovszkij, orosz olajmágnás, a felesége szerint még legalább két évet börtönben tölt - derült ki az asszony vasárnap megjelent nyilatkozatából.
MTI
Vlagyimir Putyin magányos és rettegett ember, akinek egyetlen őszinte érzelme a kutyák iránti szeretet - véli Mihail Hodorkovszkij, a Yukos (Jukosz) kőolajipari konszern volt vezetője.
MTI
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő cselgáncsedzésen vett részt a szentpétervári Moszkovszkij sport- és szabadidőközpontban.
MTI
Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás ügyvédei leszögezték, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kijelentései sértik az áratlanság vélelméről szóló elvet és megnehezítik az igazságos ítélet meghozatalát. Mint ismeretes, a politikus csütörtökön egy élő televíziós adásban "tolvajnak" nevezte Hodorkovszkijt, s kijelentette, hogy bűnössége bizonyítást nyert.
MTI
"Tolvajoknak börtönben a helyük" - fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a Hodorkovszkij-ügy kapcsán.
MTI
Vlagyimir Putyin csütörtökön élő adásban válaszolt a részben előre, részben élőben feltett kérdésekre: az orosz kormányfő ezzel egy, még az elnöksége idején bevezetett hagyományt követ, s minden évben több a kérdés, hosszabb az adás.
MTI
Zongorázott, majd mikrofont ragadott magához és egy Louis Armstrong-dalt énekelt el csütörtök este filmsztárok előtt Vlagyimir Putyin, egy szentpétervári jótékonysági koncerten - adta hírül az orosz média szombaton.
FH
FH
Hírszerző
Gyima Szokolov ötéves kisfiú javaslatát fogadta el Vlagyimir Putyin Bulgáriában ajándékba kapott kutyája nevére.
MTI
Az orosz kormányfő csütörtökön éles kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen a WikiLeaks-kiszivárogtatások miatt. Mint mondta: a Nyugatnak nincs joga, hogy Oroszországnak demokráciáról prédikáljon.
MTI
Csupán egyes amerikai diplomaták tudatlanságáról, az orosz valóságról alkotott torz elképzeléseiről szólnak a WikiLeaks portál alapján a The Guardian című brit lapban közölt újabb, Oroszországot érintő részletek - jelentette ki a BBC brit műsorszóró kérdésére Vlagyimir Putyin kormányfő sajtótitkára csütörtökön Moszkvában.
MTI
Oroszország "korrupt, önkényuralmi kleptokrácia", ahol hivatalnokok, oligarchák és szervezett bűnözők egymással karöltve alkotnak "virtuális maffiaállamot" - ez a megsemmisítő vélemény tűnik ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyök legújabb adagjából, amelyet a portál brit médiapartnere, a The Guardian ismertetett csütörtök hajnalban.
MTI
Oroszország újabb atomfegyvereket és "csapásmérő erőket" állít hadrendbe, ha kizárják az európai rakétavédelmi rendszerből - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, megismételve Dmitrij Medvegyev elnök fenyegetését. A Larry King műsorvezető által készített interjút kedden vették fel, és a hírtévé előzetesen részleteket közölt belőle honlapján.
MTI
Ismét összekeverték Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet. A hibát az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség vétette - írja a szerdai Blikk.
unknown
Orbán Viktor magyar és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kedden Moszkvában megvitatta a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-részvénycsomag ügyét.
MTI
Putyin magyar kollégáját az orosz kormány vendégházában fogadva üdvözölte a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődését, utalt rá, hogy a jövő év első felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, s reményét fejezte ki, hogy az adott időszakban kedvezően alakulnak majd Oroszország és az unió kapcsolatai.
MTI