Az élénkülő ellenzéki akciók közepette is szinte biztos, hogy már az első fordulóban megnyeri az oroszországi elnökválasztást a legesélyesebb jelölt, Vlagyimir Putyin kormányfő. Támogatói a stabilitásra és a kiszámíthatóságra szavaznak.
Poór Csaba
Világsztárnak kijáró üdvrivalgás fogadta a moszkvai Luzsnyiki Stadionban tartott minapi választási nagygyűlésen Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt. A politikus – ezúttal a legesélyesebb elnökjelöltként – frissen, energikusan lépett fel a színpadra, gyújtó hangú, már-már harcias beszédben köszönte meg híveinek a támogatást, és biztatta őket a haza szeretetére. „Az Oroszországért vívott csata folytatódik, a győzelem a miénk lesz!” – kiáltotta a hóesés ellenére is lelkes hallgatóság ovációja közepette.
Az arénában több tízezren – az erősen túlzó hivatalos adatok szerint 130 ezren – gyűltek össze az ország különböző részeiből. Úgy tűnik, a szervezők jó előre gondoskodtak a tömegről. Jekatyerinburgból – a Szverdlovszki terület szakszervezeteinek szervezésében – például különvonaton érkezett több mint nyolcszáz uráli munkás Moszkvába, a Luzsnyiki Stadion környékén százával várakoztak a nagygyűlés résztvevőit más városokból odaszállító autóbuszok, és jócskán voltak fővárosiak is a rendezvényen. Igaz, egyikük arról számolt be a HVG-nek, hogy munkahelyén negyedhavi bérének megfelelő prémiumot ígértek neki a részvételért, egy állami intézmény alkalmazottja pedig elmondta, főnökei névsor alapján ellenőrizték, ott voltak-e a nagygyűlésen és az előtte tartott felvonuláson.
A többség alighanem így is önként, az államfői posztra visszalépni kívánó, 59 éves Putyin őszinte híveként jött. „Ő az egyetlen, akire érdemes szavazni. Életerős, tettre kész, képes Oroszország megújítására” – sorolták a HVG-nek egymás szavába vágva egy idősebb nőkből álló társaság tagjai. Gyors változásokra pedig semmi szükség, lassan, lépésről lépésre kell a reformokat végrehajtani – tették hozzá. Hasonló meggyőződéssel beszélt egy középkorú mérnök is, aki barátaival a színpad közelében hallgatta Putyin szónoklatát. Igazi stabilitást jelent a személye, ő már bizonyított – mondta a 2000–2008 között két államfői terminust betöltő, majd az egymás utáni harmadikat megtiltó alkotmányos előírások miatt – az általa kiválasztott utód, Dmitrij Medvegyev által kormányfővé kinevezett politikusról.
Érezhetően aktivizálódott az orosz társadalom, miután a tavaly decemberi parlamenti választások nyomán tiltakozóakciók sorozata kezdődött, mert az addig bő kétharmados parlamenti többséget birtokló Egységes Oroszország hatalmi párt ezúttal az ellenzéki erők szerint még a mandátumok alig több mint felét is csak választási csalásokkal szerezte meg. A kritikus megmozdulásokkal Putyinék eleinte nem tudtak mit kezdeni, alighanem abban bíztak, hogy maguktól elcsitulnak, ám végül a „narancsszínű forradalom” veszélyével riogatva, a tiltakozókat a stabilitást fenyegető erőként beállítva, sikerrel mozgósították a többnyire a kiszámíthatatlan változásoktól tartó saját híveiket.
Olyannyira, hogy rendezvényeik ma messze a legnépesebbek. A többi nagygyűlésen, így a kommunista elnökjelölt Gennagyij Zjuganovén vagy a liberális demokraták színeiben induló Vlagyimir Zsirinovszkijén összesen is nagyságrendekkel kevesebben vettek részt, mint Putyinén. Az úgynevezett rendszeren kívüli – vagyis nem parlamenti, sok esetben hivatalosan be sem jegyzett pártokból álló –, komoly bázissal csak a nagyvárosokban rendelkező ellenzék pedig vasárnap rendőrségi adatok szerint 11 ezer, a szervezők szerint 34 ezer embert tudott az utcára vinni, hogy élőláncot alkossanak a Moszkva belvárosát körülölelő körúton. Saját bejelentésük szerint ez sikerült is, a közszolgálati tévé híradója, a Vremja viszont arról tudósított, hogy kudarcot vallottak, az akciót megzavarni igyekvő Putyin-párti fiatalokat pedig úgy állította be, mint akik pusztán a „politikai türelem” jegyében próbáltak befurakodni az élőláncba.
A választópolgárok 15-20 százalékát kitevő ingadozók meggyőzésében egyesek szerint még lehet szerepük a nagygyűléseknek, a közvélemény-kutatási adatok azonban azt mutatják, hogy szinte biztos a vasárnapi voksolás kimenetele. Noha december végén és január első felében még a felmérések többsége ötven százalék alatti támogatottságot jelzett Putyinnak, a legutóbbiak azt valószínűsítik, hogy már az első körben megszerzi a győzelmet.
A közvélemény-kutatások persze nem feltétlenül a valós képet mutatják. Sokan lehetnek, akik a kormányfő hívének mondják magukat, de végül nem rá szavaznak – véli Lilija Sevcova, a moszkvai Carnegie Központ tudományos főmunkatársa. Véleménye szerint ezt igazolja a legutóbbi parlamenti választások eredménye és a felmérési adatok közötti különbség is. „Támogatói magjának, tudatos híveinek aránya nem haladja meg a 30 százalékot, így Putyin még a bizonytalanok többségének csatlakozásával sem képes ötven százalék fölötti eredményt elérni, vagyis az első körben nyerni” – mondta a HVG-nek a politológus, aki ugyanakkor majdnem biztos abban, hogy a kormányfőnek „jóváírják” a szükséges voksokat, vagyis csalással segítik hozzá az első körös diadalhoz. Putyin hozzászokott a győzelemhez. Erős, dinamikus, fiatalos és kemény vezető képét igyekszik sugározni, olyanét, aki minden feladatot sikerrel teljesít. Így egy második forduló megalázó lenne számára, a politikai elit szemében súlyos tekintélyvesztést jelentene – fejtegette Sevcova.
A választási bizottságok viszont a tisztességüket bizonygatják. Néhány moszkvai szavazókörben nyilvános próbavoksolást tartottak, a szavazóhelyiségekben zajló eseményeket webkamerák sugározzák majd a világhálóra, sőt rögzítik is a felvételeket – hangoztatják, és szívesen hivatkoznak arra is, hogy ezrével lesznek megfigyelők a választáson, például társadalmi szervezetek, köztük a Választók Ligája szervezésében (lásd Pártok felett című interjúnkat e mozgalom társalapítójával).
A bírálók egy része szerint azonban még akkor sem lehet tisztességes a választás, ha maga a szavazás és az eredmények összesítése végül visszaélések nélkül zajlik majd. „Putyin vetélytársaiként csak olyanok vehetnek részt a választási csatában, akiket ő maga hagyott jóvá. Az általa képviselt rendszer egyik sajátossága, hogy kiiktatja az alternatívákat, minden potenciális ellenfelet kirekeszt a politikai pályáról” – állítja Sevcova, példaként arra utalva, hogy a Jabloko liberális párt egyik alapítóját, Grigorij Javlinszkijt formai okokra hivatkozva fosztották meg az indulás lehetőségétől. Így az elnökjelöltek mindegyike kipróbált figura. Zjuganov már 1996-ban, Borisz Jelcin ellenfeleként is versenybe szállt az államfői székért, Zsirinovszkij eddig négy elnökválasztáson mérette meg magát, és egyszer, 2004-ben már próbálkozott az Igazságos Oroszország párt színeiben induló volt felsőházi elnök, Szergej Mironov is, akit – bár időnként kemény kritikával illeti a hatalmat – az elemzők szinte egyöntetűen a szalonellenzéki kategóriába sorolnak.
Az egyetlen új szereplő Mihail Prohorov, az amerikai Forbes magazin listáján 18 milliárd dolláros vagyonával a harmadik leggazdagabb oroszként jegyzett oligarcha, aki már azt is bejelentette, hogy pártot alapít, és az interneten állítólag már össze is gyűjtött több mint húszezer tagjelöltet. Ám őt ugyancsak „a Kreml projektjének” tartják, mondván: akkor, amikor az oligarchák a hatalom ellenőrzése alatt állnak, felső jóváhagyás nélkül aligha vágott volna bele politikai kalandba. Ráadásul csak gazdasági háttere van a választási csatához – kampányalapjában már a kezdetekkor összegyűlt a törvény által megengedett maximális összeg, 400 millió rubel (közel hárommilliárd forint) –, politikai tapasztalatot alig gyűjtött. Tavaly nyáron a Kremlhez közel állónak tartott liberális Pravoje Gyelo párt elnökévé választották ugyan, ám néhány hónap után elhagyta e posztot. Személye ugyanakkor vonzó lehet például a fiatalok, a sikeréhes vállalkozók számára.
Elnökjelöltként Putyin egészen a kampány zárószakaszáig nem mutatott különösebb aktivitást – kormányfőként viszont igen, amit a szemére is vetnek. Eleve vetélytársai fölé helyezte magát azzal, hogy személyesen nem vett részt a nyilvános tévévitákon. Csak a megbízottjai képviselték, míg ő miniszterelnöki minőségben, állami pénzen járta az országot, nyilatkozott és országos lapokban megjelentetett, terjedelmes cikkekben fejtette ki programját. A jól felépített kampány részének tűnik az is, hogy Putyin hatalmi tandembeli partnere, az államfőit most neki visszaadó – a kormányfői posztot pedig valószínűleg tőle megöröklő – Medvegyev nemrég a politikai rendszert a tervek szerint a jövő évtől lazító, a többi között a pártok bejegyzését megkönnyítő és a területi kormányzók közvetlen választását visszaállító törvényjavaslatokat terjesztett elő, a múlt héten pedig radikális ellenzékiekkel tárgyalt. És talán az sem véletlen, hogy éppen hétfőn, a kampányzáró hét elején tették közzé a Moszkvában szenzációként tálalt, a kormányfő támogatói bázisát bizonyára erősítő hírt, mely szerint egy három héttel korábban, Ukrajnában leleplezett, oroszországi csecsenekből álló banda az elnökválasztás után merényletet akart elkövetni Putyin ellen.
POÓR CSABA / MOSZKVA
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát. Nem tudja megvédeni légterét, és esélye sincs arra, hogy ehhez szükséges eszközöket szerezzen be. Izrael pedig csak azért áll le, mert Donald Trump úgy akarja.
Az Átlátszó által indított per tárgyalására mást küldött maga helyett a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője.
Szerinte a telek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területén fekszik.
