Vonatpótló vonat kellett a MÁV-nak, a vonatpótló busz kevés volt
Aki nem érti, ne higgye azt, hogy benne van a hiba, elmagyarázzuk, mi is történt pénteken a Budapest-Pécs vonalon.
Aki nem érti, ne higgye azt, hogy benne van a hiba, elmagyarázzuk, mi is történt pénteken a Budapest-Pécs vonalon.
A MÁV esete a XXI. századdal. Rövid tanmese a mai Magyarországról.
Ma délelőtt a Budapest–Esztergom-vasútvonal megállóiban várakozók kicsit úgy érezhették, hogy visszarepültek az időben.
Vannak olyan vonatok a vonalon, amelyek több mint egy órát késtek kedden kora este.
Rendőrségi intézkedés miatt nem járnak a vonatok Tiszakécske és Tószeg között.
A Budapestről Szegedre tartó Feszty InterCity gázolt el egy embert, Cegléd és Nyársapát között pótlóbuszok viszik az utasokat.
Japánban nemhogy nem ciki a helyi MÁV, de vonatoknak saját rajongótáboruk van. A kötött pályáért bolonduló ország megalkotta a maga Orient Expresszét, mi pedig kipróbáltuk a legmenőbb kiadást, hogy levontuk a következtetést: a luxusvonat az új sétahajó.
A gépgyártással foglalkozó Ganz-csoport 2016-ban megnyert egy több százmilliárd forint értékű egyiptomi tendert, a szerződést azonban végül mégsem kötötték meg.
A jegykezelőt súlyos sérülésekkel vitték el a mentők.
Nem igazán sikerült tartani a menetrendet tavaly sem, a vonatok nem egészen 12 százaléka késett a MÁV adatai szerint, és az arány nagyjából megfelelő a korábbi években regisztrált késések arányának.
Mondhatni, faék egyszerűségű megoldással sikerült végül megfékezni a vonatot, ami szerencsére lelassult már a következő állomásnál.
Nemcsak az online és automatás vásárlások száma nőtt jelentősen, hanem az e-vonatjegyek száma is, vagyis egyre kevesebben bajlódnak a jegyek kinyomtatásával.
Műszaki hiba miatt 30-40 percet késnek az észak-balatoni vonatok szombaton este.
Egy mellékvágányon álló szerelvény több kocsija is lángra kapott csütörtökön. Azt nem tudni, mi okozta a tüzet.
A tűzeset nem veszélyezteti a vasúti közlekedést.
Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan és mitől sérülhetett meg a motorvonat padlója. A szerelvényen készített fotón jól látszik, hogy felrepedt és kilyukadt a padlólemez. A MÁV közleményébe úgy fogalmaznak, hogy „a műszaki meghibásodást feltételezhetően rongálás okozta”.
Nem fogadott és nem is indított vonatokat az osztrák vasút Hegyeshalomnál. Azt nem közölték, miért, és a MÁV sem tudta, meddig tart a korlátozás.
Az eset Kőbánya alsó állomásnál történt. A vonatot ennek ellenére az utasokkal együtt továbbengedték a zuglói állomásra, egy darabig úgy tűnt, hogy ott félreáll, de végül folytatta útját a Nyugati pályaudvar felé, és háromnegyed órás késéssel megérkezett a pályaudvarra. Ott több utas is arról érdeklődött a kalauznál, hogy hogyan lehet igazolást kérni a MÁV-tól a késésért.
Hiába van EU-s irányelv arról, hogy a nagyobb késések után a jegyár egy részét vissza kell téríteni, a román vasút nem ülteti át ezt a gyakorlatba, mert csődbe jutna.
A MÁV előbb elküldte az adatokat, hogy tavaly 1,8 millió percet késtek a vonatok, majd elmondta, miért téves ebből arra következtetni, hogy baj lenne.