Késnek a záhonyi vonatok
Műszaki hiba miatt 30-40 perces késéssel közlekednek a vonatok péntek reggel a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vonalon.
Műszaki hiba miatt 30-40 perces késéssel közlekednek a vonatok péntek reggel a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vonalon.
A Bruck an der Leitha és Zurány (Zurndorf) településekről ingázók és az innen közlekedő iskolások utaztatását pótlóbuszokkal oldják meg, a társaság tájékoztatása szerint a Bécs és Nezsider (Neusiedl), valamint Köpcsény (Kittsee) közötti közlekedést a korlátozás nem érinti.
Rendőri kísérettel gyalogoltak a hegyeshalmi vasútállomásra érkező migránsok az 1-es úton lévő régi kishatárátkelőhöz csütörtök délután.
Megerősítik a nemzetközi vonatok biztonságát Európában - jelentette be Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szombaton, nyolc nappal az Amszterdam és Párizs között közlekedő szuperexpresszen történt lövöldözés után.
Még nagyobb késésekre lehet számítani a vonatoknál a vihar miatt - közölte szerda este a MÁV, amely arra kérte a kocsikban várakozó utasokat, a nyílt pályán ne szálljanak ki, mert az balesetveszélyes.
Országszerte zavart okozott a vihar a vonatközlekedésben, a Nyugatiból nem indultak vonatok, a Keletibe pedig állítólag omlásveszély miatt vonultak ki a katasztrófavédők.
A bedöglött szerelvényt segédvonattal kell eltolni, ami várhatóan jelentős forgalmi zavart okoz majd az érintett vasútvonalakon – írja a Metróért Egyesület.
Áll a vasúti forgalom Szolnok és Szajol között, mert az egyik vágányt átépítik, a másikat pedig le kellett zárni, mert a tűzszerészek bombát találtak a vasút közelében.
A Mávinform tájékoztatása szerint több vonalon is gondot okozott az átvonuló vihar.
Míg Amerikában a felhőkarcolók számítanak egy-egy város szimbólumainak, felénk egy-egy ikonikus pályaudvarnak lehet hasonló szerepe. A kettőt kapcsolja össze egy futurisztikus, praktikusnak tűnő terv.
Már nem késnek a vonatok Budapest és Székesfehérvár között.
Szerda éjfélig a Budapest-Belgrád közötti nemzetközi vonatok csak Szabadkáig járnak.
Kisiklott a GYSEV Bécsújhelyre közlekedő motorvonatának az eleje még péntek este. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A Budapest és a montenegrói tengerpart között a jövő nyáron újra meginduló közvetlen vasúti összeköttetés is téma volt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár és Branimir Gvozdenovic montenegrói fenntartható fejlődési és turisztikai miniszter csütörtöki budapesti tárgyalásán.
A Magyar Közlönyben megjelent új rendelkezés szerint az e-vonatjegy nem váltható vissza az utazás megkezdése előtt, és új szabályok vonatkoznak a vasúti késések miatti kártérítésekre is.
A Budapest-Záhony vonalon több mint fél órát késnek a vonatok, mert az időjárás megtépázta a biztosítóberendezéseket.
Próbaképpen, és csak egyetlen vonalon, de megvalósul Budapesten belüli vasúti személyszállítás: Kelenföldről Kispestre jár téltől a magyar S-Bahn.
Kedden megindulhat a vasúti közlekedés Komárom és Almásfüzitő, valamint Komárom és Esztergom között.
A Duna magas vízállása miatt Almásfüzitő és Komárom között továbbra sem közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
Már jelentős, akár 50 perces késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon, miután kedd este sárlavina árasztotta el a pályát Gödöllő és Aszód között – közölte a Mávinform szerda reggel.