Általános iskola parkolójában árulták a drogot kiskorúaknak - fotók
A kiskunmajsai kiskorú vevőkör összesen mintegy egymillió forintot hagyott a dílerpárosnál kristályért.
A kiskunmajsai kiskorú vevőkör összesen mintegy egymillió forintot hagyott a dílerpárosnál kristályért.
„Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el.”
Mellettük Baja Ferencre és Molnár Zsoltra is végrehajtandó szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.
Mindketten megbánták a tettüket.
A férfit több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják.
A férfi túlélte a balesetet, a két villanyszerelő ellen vádat emeltek.
Több alkalommal a síneken kötöttek ki az állatok, a gázolást pedig nem lehetett elkerülni.
Az ügyészség a vádlottakra életfogytig tartó szabadságvesztést kért.
A férfi több alkalommal fogdosta a gyereket és szexuális ajánlatokat tett neki.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a férfiakra.
Egy alapítvány segített a kutyán, akinek az életét csak orvosi beavatkozással lehetett megmenteni.
Nem tagadta, hogy a posztoknak ő a szerzője.
Letöltendő börtönbüntetés is lehet az ügy vége.
A gyújtogató nem kívánta ismerőse halálát, de tudta, hogy a tűzben akár életét is vesztheti.
Állatkínzással vádolták meg a férfi, aki rossz körülmények között tartotta lovait.
A pár női tagja az ausztrál hadsereg információs rendszertechnikusaként dolgozott, a férjével együtt tartóztatták le.
A férfi a lakása erkélyén kezdte, majd a város utcáin folytatta az ámokfutását.
A csapat bűnlajstroma 47 vádpontból áll.
Az elkövetők közel 200 ezer forintnyi értéket zsákmányoltak a fiútól, egyiküket még keresik.
Ha a férfi beismeri bűnösségét, az ügyészség nyolc év fegyházbüntetést kér rá.