Elmarasztaltak egy fideszes jelöltet, amiért túlzásokba esett a Facebookon
Barcza Attila a béremelésekről írt a közösségi oldalra, de úgy, mintha minden intézkedést csak a Fidesznek lehetne megköszönni.
Barcza Attila a béremelésekről írt a közösségi oldalra, de úgy, mintha minden intézkedést csak a Fidesznek lehetne megköszönni.
Vargának az egyik rongáló azt mondta, az Országgyűlési Hivatalban dolgozik.
Ezt egyébként egy hódmezővásárhelyi óvónő kezdte terjeszteni, csak az vele a gond, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem abba az óvodába járt, ahol a néni annak idején dolgozott.
A hivatalos indoklás szerint azért utasították el Roland Alex nyilvántartásba vételét, mert nem voltak érvényesek az aláírásai.
A Nemzeti Választási Iroda hivatalosan még csak a párt öt jelöltjét vette nyilvántartásba.
A Fidesz-KDNP az egyesült ellenzékhez hasonlóan ennek ellenére folytatja az aláírásgyűjtést.
Olyan településeken lehet meghatározó a jelenség, amik már most is stabil fideszes bástyának számítanak.
Egyelőre konkrétumok nélkül, azonban konkrét irányokat megfogalmazva beszélt hat ellenzéki vezető kedden arról, hogy mihez kezdenének kormányváltás után.
Az ellenzék egységes munkájának hiányáról, és a toronymagasan esélyes Fideszről is beszélt a politikai elemző egy választási műsorban. Értékelte Orbán Viktor szombati beszédét is.
Gér Mihály vétlen volt a 2016-os halálos gázolásnál.
Az MSZP társelnöke elmagyarázta, mit jelent számára a társadalmi nem.
A lista egyes helyeit elnézve nincs túl nagy változás az előző választásokhoz képest.
Újonnan alapított pártjával ki akarnak maradni „a népet, nemzetet megrontó” táborok versenyéből.
A helyi Választási Bizottság feljelentést tett az ügyben.
Menczer Tamás kaszál az agglomerációban élő híres emberek között.
Hajdu Mária szerint vállalhatatlan az összefogás, ezért külön akar indulni az országgyűlési választáson.
A két biztonsági őr halálát feltehetőleg szén-monoxid-mérgezés okozhatta.
Külön riportban foglalkozott Márki-Zay Péterrel és a magyarországi kampánnyal a BBC magyarországi tudósítója.
Erdős Norbert szerint ha megválasztják képviselőnek, nem az ő dolga lesz a gyanús beruházások miatt feljelentést tenni.
Kínai kémek megpróbálták támogatni az ellenzékben lévő ausztrál balközép Munkáspárt jelöltjeit az ausztráliai szövetségi választáson, de tervüket az ausztrál nemzetbiztonsági ügynökség meghiúsította.