A kormánypárti média most azzal állt elő, hogy MZP már hároméves korában buta volt

Ezt egyébként egy hódmezővásárhelyi óvónő kezdte terjeszteni, csak az vele a gond, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem abba az óvodába járt, ahol a néni annak idején dolgozott.

  • hvg.hu hvg.hu
A kormánypárti média most azzal állt elő, hogy MZP már hároméves korában buta volt

„Buta volt, mint hat pár rendőrcsizma” – állítja Márki-Zay Péterről egy hódmezővásárhelyi idős asszony, aki korábban óvónőként dolgozott a városban. A sztorit a helyi promenad24.hu közölte le, majd átvette tőlük a Pesti Srácok is.

A 444-nek az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azonban elmondta, hogy „A nyilatkozó nem volt az óvónőm soha, és még csak nem is abba az óvodába jártam.” Márki-Zay Péter azt mondta, a Virág utcai óvodába járt, az asszony pedig Zrínyi utcát mondott.