Behúzta az egyik szoros körzetet az ellenzék: Mellár Tamás nyert Baranyában
Mellár Tamás 1133 szavazattal kapott többet, mint a Fidesz-KDNP színeiben induló Kővári János.
Mellár Tamás 1133 szavazattal kapott többet, mint a Fidesz-KDNP színeiben induló Kővári János.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.
A Fidesz-KDNP jelöltje, Pesti Imre helyett a momentumos Bedő Dávid szerzett mandátumot jelen állás szerint a parlamentben.
A bevándorlás és az ukrajnai háború helyett a megélhetési válság került a vasárnap kezdődő francia elnökválasztás fókuszába. Az utolsó pillanatban tudta növelni előnyét Emmanuel Macron kihívója, Marine Le Pen, a kérdés azonban az lesz, a második fordulóban melyik jelölt kit tud maga mellé állítani.
A képviselő tizenkét év alatt csupán egyszer kért szót – akkor is csak véletlenül.
A Fidesz-KDNP és az őket támogató szervezetek csak Facebookon hárommilliárd forintot költöttek el.
Pénteken átadják a voksokat a választókerületeknek, szombaton pedig összeszámolják a szavazatokat, amelyeket az átjelentkezők, illetve a külföldön tartózkodók adtak le.
A főpolgármester szerint a jobbikos politikus fantasztikus teljesítményt nyújtott a választáson.
A miniszterelnök szerint bár a „gyermekvédelmi” népszavazás jogi értelemben nem kötelező érvényű, a végeredménye miatt „egyenesen politikai kötelezettség áll fönn, amit a kormánynak végre kell hajtania”. Hogy mire készül genderügyben a kormány, egyelőre nem tudni, de hogy nem fogja levenni a napirendről, az biztosnak tűnik.
Vegyes, de általában rossz a kép – így jellemezték gyorsjelentésükben a Silba dán civil szervezet választási megfigyelői a Kolozsváron zajló levélszavazást április 2–3-án.
Megsértette a választási eljárási törvény közvetlen politikai kampányra vonatkozó előírását a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén.
Megvan a kormánypártok 136. mandátuma, a levélszavazatok segítették hozzá őket.
Pedig a falu nem is ellenzéki, simán nyert ott a Fidesz az országgyűlési választásokon.
Orbán Viktor mindenkinél jobban tudja, hogyan kell győzni – a negyedik kétharmados diadala után ehhez nem fér kétség. Tudja-e azonban azt is, hogyan kell kormányozni, amikor a járványnál is nagyobb kihívások várnak az országra, amely éppen az ő hibájából elszigeteltebb, mint valaha?
Botka László volt kampánymenedzsere értékelte Márki-Zay Péter kampányát. Szerinte középről nem lehet leváltani Orbán Viktor rendszerét.
Erős napja van a külügyminiszternek: az ukrán nagykövet bekéretése után élesen bírálta az Európai Uniót is.
A jogszabály szerint a külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnáknak a szavazás utáni negyedik nap, azaz ez esetben csütörtök éjfélig kell megérkezniük az NVI-hez.
A Kossuth rádióban értékelte az országgyűlési választást és a népszavazást az MKKP operatív igazgatója. Nagy Dávid szerint utóbbit lehet, hogy túltolták, most nem lehet abban biztos, hogy a gyereke nem átműtve fog hazamenni.
A folyamatban lévő választásokra hivatkozva nem válaszoltak.
Az író születésének 110. évfordulójára emlékezve használják fel a hirdetőoszlopokat.