Egy amerikai tanácsadó cég került az elnökválasztási kampány finisében a fókuszba Franciaországban: a McKinsey helyi leányvállalatáról egy szenátusi vizsgálat derítette ki, hogy 2018 óta jelentős megbízásokat a párizsi kormánytól, mellesleg – ez utóbbit a cég hevesen tagadja – az elmúlt tíz évben társasági adót sem fizetett a francia államkasszába. Mindennapos hír – mondhatnánk Európa kevésbé szerencsés feléről –, ám a franciák számára több ponton is felvillant a vörös lámpa: a pazarlás miatt (a tanácsadói szerződések értéke több cégnél együttesen 2,4 milliárd eurót tett ki), no meg azért, hogy egy amerikai cég kapott megbízást, vagy hogy egy magáncéggel méreti fel Emmanuel Macron a fontos politikai döntések kockázatait – az adóelkerülés már csak hab lehet a tortán, ha a most indult vizsgálat során ez bebizonyosodik.

AFP / Jean-Marc Barrere

Van azonban még egy pont, amelyik szemet szúrhatott azoknak a franciáknak, akik keresik az ellenérveket a mostani köztársasági elnök ellen a vasárnap kezdődő elnökválasztáson: pénzt az költ, akinek nem számít. Márpedig a karrierjét bankárként kezdő, a hagyományos francia politikába csak félig-meddig beágyazódott Macronról még mindig könnyű felidézni a gazdag fiú képét (pedig, mint arra a Financial Times is rámutatott, már nem mutogatja előszerettel Cartier Tank óráját, sőt, egyáltalán nem hord karórát).

Pillanatnyi felindulásnak tűnhet ez a Franciaországban hosszú ideje valós problémaként megjelenő migráció, az energiaválság, a Covid-járvány és az ukrajnai háború mellett, ám hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kampányfinisben Macron legfontosabb ellenfele, Marine Le Pen jelentősen tudta növelni népszerűségét. Így – az Economist több közvélemény-kutató eredményeit összegző felmérése alapján – mindössze négy százalékpontosra szűkült a különbség a 27 százalékos Macron és a 23 százalékra számítható Le Pen között. Utóbbi főleg abból profitálhatott, hogy a szélsőjobb meglepetésjelöltjeként számontartott Éric Zemmour hívei szép lassan visszapártoltak hozzá, így a volt újságírót már csak 9 százalékos eredményre mérik, akárcsak a mérsékelt jobboldal jelöltjét, Valérie Pécresse-t. Feljött ugyanakkor a harmadik helyre Jean-Luc Mélenchon, aki a mára nagyjából szétesett hagyományos baloldal szavazóinak legerősebb képviselője lehet, a választás előtti napokban 16 százalékos népszerűséggel.

Harmadik helyre feljött a baloldali Jean-Luc Mélanchon

AFP / SAMEER AL-DOUMY

Az Economist adatelemzőinek szimulációja is megerősíti azonban azt a vélekedést, hogy Macront a második fordulóban igazán csak Le Pen tudja megszorítani. Más kérdés, hogy az is nagyjából biztosra vehető, a szélsőjobboldali Nemzeti Frontból, valamivel mérsékeltebb politikai irányvonallal és a Nemzeti Tömörülés névvel újraéledő párt képviselőjeként Le Pennek van a legnagyobb esélye arra is, hogy ő legyen a két héttel később rendezendő kettős párbaj másik szereplője.

Nem volt ez másképp öt évvel ezelőtt sem, amikor Macron végül a szavazatok kétharmadát szerezte meg Le Pennel szemben, jórészt annak köszönhetően, hogy a mérsékelt jelölt egy szélsőségessel szemben általában a mérsékelt szavazók túlnyomó többségére számíthat - itt azonban véget is ér a hasonlóságok sora. Bár a 2017-es választás is a másfél évvel korábbi párizsi, és a 2016 nyári nizzai terrortámadások árnyékában telt, így nyugodt időszakról aligha lehetett beszélni, de az elhúzódó világjárvány és február óta tartó ukrajnai háború is alaposan felforgatta a politikai állóvizet.

Ehhez járul még az is, hogy a francia belpolitika hagyományos szerkezete, ha lehet, még tovább erodálódott az elmúlt években. Ezzel magyarázható például az, hogy Mélenchon híveinek negyede úgy látja, egy második fordulóban Macron helyett Le Penre adja le a voksát.

Hogy jön össze a baloldali és a jobboldali radikalizmus? Az egyik közös pont a globalizációellenesség, ami a francia bal- és a jobbszélen is épp olyan hevességgel tör elő (az elmúlt időszakban pedig már Orbán Viktor is magáévá tette). A másik közös pontot pedig a sárgamellényesek jelentik: a 2018 őszén indult elégedetlenségi mozgalom Macron neoliberális gazdaságpolitikájával ment szembe. A baloldal megnyeréséért Le Pen is aktívan tesz: a politikus csütörtökön jelezte, hogy „nemzeti egységkormányába” baloldali politikusokat is szívesen látna, igaz, azt is hozzátette, Mélenchon ebbe a körbe valószínűleg nem férne bele.

A sárgamellényesek mozgalma ugyan a Covid első hulláma óta nagyjából elsorvadt, ám a megélhetés kérdése annál fontosabb lett – Le Pen pedig azért is mindent megtesz, hogy az oroszok ukrajnai háborúja helyett inkább ez kerüljön a fókuszba a kampányban. Ennek is része lehetett abban, hogy növelni tudta népszerűségét Zemmourral szemben, annál is inkább, mivel a hagyományos, bevándorlásellenes szélsőjobbos retorika láthatóan nagyobb sikereket hozott az elmúlt időszakban a volt publicistának, mint Le Pennek.

Nem véletlen, hogy a fókusz Macronnál is a megélhetésre került, azon belül is elsősorban az energiára. Az elszálló árak már a háború előtt is komoly problémát és támadási felületet jelentettek, a mostani helyzetben azonban az önellátás szerepe is felértékelődött, mindez tükröződik elnökválasztási programjában is, amelyet – részben az épp betöltött uniós elnökség miatt is – alacsony hőfokon zajló kampány utolsó heteiben mutatott csak be.

A megerősödött Macron meghökkentően bátor ígéreteket tesz az elnökválasztás előtt

A járvány és újabban a háború tapasztalatait leszűrve a minél nagyobb függetlenség jegyében hirdetett gazdasági programot az újraválasztására készülő francia államfő, Emmanuel Macron. Ellenfelei hátrányát látva bátran vállal konfliktust.

Az államfő-elnökjelölt azért ajándékot is belengetett a választóinak a héten tartott egyetlen nagygyűlésén: a fizetésből élőknek 6 ezer eurós adó- és járulékmentes prémiumot ígért idén nyártól, a nyugdíjasoknak a minimálnyugdíj 1100 euróra emelését, valamint 50 ezer ápolói munkahely kialakítását az ellátásra szoruló idős emberek támogatására. Ez vélhetően többet nyomhat a latba majd, mint Le Pen ígérete a vagyonosok megadóztatásáról – egy ilyen terv már Macron elődje, a baloldali Francois Hollande idejében sem lett működőképes.

Macron programjának mindemellett nagyon fontos eleme a francia gazdaság erősítése, amiben az államfőnek fontos érdemei vannak, és nem mulasztja el erre felhívni választói figyelmét sem, például arra, hogya a munkanélküliség 2008 óta a legalacsonyabb szintre került. Vannak azonban még tennivalók - a 2021-ben már a GDP 116 százalékára rúgó államadósság csökkentésén túl - és ezek az elmúlt években egymást követő válságok miatt is egyre sürgetőbbé váltak. A világszinten is erős ipar nem csak a franciák számára elemi érdek, így annak mindenképpen szimbolikus értéke van, hogy az európai iparpolitika felelőse éppen Thierry Breton francia politikus, aki csodálatos összhangban tud Macronnal beszélni az önellátás fontosságáról (például a globális chiphiány idején). Nem véletlen, hogy Le Pen erősödésének hírére igen rosszul reagált a piac: a francia bankok és a francia állampapírok esetében is tapintható volt az aggodalom, annak ellenére, hogy a tréderek már sok mindent láttak az elmúlt években a Brexittől Donald Trump győzelméig.

Francia idősotthon lakója kezelésre várakozik Mauriac-ban

AFP / Thierry Zoccolan

A megélhetési válság szele az ukrajnai háborúval kapcsolatos aggályokat is háttérbe szorította a kampányban, ami szintén rosszul jöhetett Macronnak. Igaz persze az is, hogy Le Pen, aki a kampány elején arra kényszerült, hogy eltüntesse szórólapjait, mert azokon egy olyan fotó is szerepelt, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel fog kezet, annyival megúszta, hogy a háború elején közölte: már másképp ítéli meg az orosz vezetést, mint korábban, és pálfordulása óta következetesen elítéli az orosz inváziót. Így tesz természetesen az államfő is, ám tőle sikereket várnának a választók, márpedig ilyeneket ő - az EU soros elnökeként - nem igazán tud felmutatni a békemissziók és a folyamatos egyeztetések ellenére.