#választókörzetek


Sebkötözés helyett amputáció: a legtöbb fővárosi körzetre rá sem lehet ismerni az új határokkal – ami a Fidesznek kedvezhet
 

Sebkötözés helyett amputáció: a legtöbb fővárosi körzetre rá sem lehet ismerni az új határokkal – ami a Fidesznek kedvezhet

Teljesen átszabja Budapest választókerületi térképét a Fidesz. Van körzet, amely eddig Budán volt, most Pestre került. Megszűnik az egyetlen olyan választókerület, amelyik egyben lefedett egy teljes kerületet – most négyfelé szabdalták. Pest megyében is teljes a káosz, de itt, úgy tűnik, a Fidesz jár rosszul a körzethatár-bűvészkedéssel.




Kazincbarcikán is átrajzolták a választási térképet
 

Kazincbarcikán is átrajzolták a választási térképet

Kazincbarcika polgármestere is csatlakozik a miskolci városvezető kezdeményezéséhez, azt kérve: ne tartsák meg az önkormányzati választást, amíg nem tisztázzák a választókörzetek kijelölésével kapcsolatos, a két település polgármesterei szerint jogsértő lépéseket – közölte a mai Népszabadság. A városvezetők azt is kifogásolják, hogy a megyei főjegyzők ez irányú döntései ellen nem lehet fellebbezni.

hvg.hu hvg.hu