#válság

Ukrán válság - A KMKSZ elnöke a magyarok mozgósításáról
 

Ukrán válság - A KMKSZ elnöke a magyarok mozgósításáról

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt reméli, hogy a kárpátaljai magyarok behívása az ukrán hadseregbe a január 20-án kezdődő újabb részleges mozgósítás során - a tavalyihoz hasonlóan - nem lesz aránytalan. Erről Brenzovics László vasárnap beszélt Ungváron.

MTI MTI


Ördögi körbe kerültek Putyinék
 

Ördögi körbe kerültek Putyinék

Az orosz részvények és vállalati kötvények olcsónak tűnnek, és lehet, hogy tényleg azok is, de Zsiday Viktor befektetési szakértő szerint a helyzet előbb rosszabb lesz, és csak utána jobb. Az Oroszország elleni szankciók miatt ugyanis finanszírozási-likviditási válság van kialakulóban, aminek következményei beláthatatlanok.

hvg.hu hvg.hu

Nemcsak a háború miatt van bajban Ukrajna
 

Nemcsak a háború miatt van bajban Ukrajna

Az ukrán bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben akár 10 százalékkal is csökkenhet Valeria Hontareva, az ukrán központi bank elnöke szerint. A visszaesés mértéke ebben az esetben jelentősen meghaladná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által korábban becsült 6,5 százalékos éves GDP-csökkenést.

MTI MTI


Olyan válság jön, amilyet még nem láttunk
 

Olyan válság jön, amilyet még nem láttunk

Több mint 600 millió plusz álláshely megteremtésére van szükség 2030-ig a világon, csak hogy a növekvő népességgel lépést tudjunk tartani. A Világbank szerint foglalkoztatási válság van, hiány van munkahelyekből, különösen a minőségiekből.

hvg.hu hvg.hu

Financial Times:
 

Financial Times: "nem marad majd el az orosz megtorlás"

A Financial Times az ukrán válságot elemző cikkében azt írja: a Moszkva elleni intézkedéseket követően nem marad majd el az orosz megtorlás, amely éppen akkor érintheti érzékenyen az európai gazdaságot, amikor a válság már véget érni látszott.

MTI MTI



Kijev: csaknem a teljes donyecki repülőteret visszafoglalták az ukrán katonák
 

Kijev: csaknem a teljes donyecki repülőteret visszafoglalták az ukrán katonák

Nagyszabású ellentámadást indítottak az ukrán fegyveres erők a donyecki nemzetközi repülőteret ostromló oroszbarát szakadárok ellen, amelynek révén a légi kikötő csaknem egész területét sikerült újra ellenőrzésük alá vonniuk - közölte Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet parancsnokságának szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

MTI MTI

Tejhiány miatt bezár a rekorder fagyizó
 

Tejhiány miatt bezár a rekorder fagyizó

863 különböző ízt felvonultató kínálatával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a venezuelai Coromoto, amely a tejhiány miatt most egy időre inkább lehúzza a rólót, minthogy csökkentse világhíres kínálatát.

hvg.hu hvg.hu




Súlyos válságban van a Tesco
 

Súlyos válságban van a Tesco

Ali pár héttel munkába állása után a Tesco új vezetője arra kényszerülhet, hogy eszközöket értékesítsen, annak érdekében, hogy kihúzza a vállalatot a 95 éves története során eddig nem látott súlyos válságból.

hvg.hu hvg.hu


Szakértő: a harcok kezdete óta sok harci eszközt vesztettek az ukránok
 

Szakértő: a harcok kezdete óta sok harci eszközt vesztettek az ukránok

Az ukrán haderő képes lenne megsemmisíteni az ország területére állítólagosan behatolt orosz erőket, bár Oroszország bármeddig provokálhat, s újabb orosz csapatok is érkezhetnek Ukrajnába - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi docense pénteken az MTI-nek. Ezzel együtt kiemelte, hogy Ukrajna a harcok kezdete óta sok harcieszközt vesztett, ezek egy része a szakadárok, illetve az oroszok kezébe került, a megmaradt eszközök egy része pedig nem bevethető.

MTI MTI

Hankiss Elemér: Mintha újra egy zátony felé sodródnánk
 

Hankiss Elemér: Mintha újra egy zátony felé sodródnánk

A magyar társadalom vezérei az elmúlt huszonöt évben az országot inkább rombolták, mint építették – állítja Hankiss Elemér, majd hozzáteszi: azért, ami a jólétet illeti, még így is a világ első 15-20 százalékában vagyunk. Befejezetlen ember című új kötete apropóján beszéltünk az író-szociológussal a Zuckerberg-galaxisról, a fogyasztói társadalom hazugságairól, s arról, hogy miért nem képes Magyarország kitörni a válságból.

Hercsel Adél Hercsel Adél