Nem lehet letölteni se a Windows 10-et, se a Windows 11-et Oroszországban
És azokat a rendszereszközöket sem, amikhez normál esetben az orosz felhasználóknak is hozzá kellene férniük. A Microsoft egyelőre semmit sem közölt a témában.
És azokat a rendszereszközöket sem, amikhez normál esetben az orosz felhasználóknak is hozzá kellene férniük. A Microsoft egyelőre semmit sem közölt a témában.
hvg.hu
A korábbi terveknek megfelelően a mai napon véget ér az Internet Explorer korszak, a Microsoft – kis kivétellel – megszünteti egykori böngészőjének támogatását.
hvg.hu
Képtelenség megjegyezni az összes olyan wifi-hálózat jelszavát, amelyhez a PC-nk, Mac laptopunk csatlakozott. Nagy szerencse, hogy az eszköz pontosan emlékszik ezekre, és a megfelelő menüpontokban ki is kereshető a jelszó.
hvg.hu
A Microsoft már vizsgálja, hogyan fordulhatott elő az, hogy a gyengébb processzorral szerelt számítógépekre is telepíteni lehetett a Windows 11-et.
hvg.hu
A 22H2 jelű csomag egy sor újdonságot tartalmaz.
hvg.hu
Készen áll a tömeges bevezetésre a Windows 11 – jelentette be a Microsoft, ami cseppet sem meglepő annak ismeretében, hogy elvileg már hónapok óta elérhető az új rendszer.
hvg.hu
Bármilyen jó is a Windows 11, senki sem állíthatja, hogy készen is van. Sok régi maradványt hordoz még magával. Ezek közül olyan helyen is előbukkan egy-egy, ahol senki sem számítana rá.
hvg.hu
A Windows rendszer annyira stabillá vált az elmúlt évek során, hogy szinte már ismeretlen a speciális képernyővel megjelenő rendszerösszeomlás. Egy automatikus frissítést követően azonban egyes Windows 11-et futtató gépekre is beköszöntött a „kékhalál”.
hvg.hu
A Microsoft lehetővé tette, hogy a felhasználók egy internetes keresősávot tegyenek a Windows 11-ben az asztalra.
hvg.hu
A Surface Duóval, egy kétkijelzős, összecsukható eszközzel lépett be a Microsoft az androidos piacra, feladva ezzel a windowsos mobilokkal kapcsolatos terveit. Azonban nem mindenki zárta le ezt a fejezetet, érdekes próbálkozások születnek a visszatérésre.
hvg.hu
A Windowshoz tartozó hasznos programok egyik legjobbja a PowerToys. Ebben egy olyan segédeszköz is van, amivel azonnal ki lehet szúrni, hol van a képernyőn a kurzor.
hvg.hu
A Windows 11 igencsak válogatós a számítógépek tekintetében, ezért is meglepő, hogy éppen egy Microsoft programmenedzsere bukik le egy nem támogatott gépen futtatott Windows 11-gyel.
hvg.hu
Súlyos vádakat fogalmazott meg a Vivaldi böngésző mögött álló vállalat első embere: a Microsoft visszaél a hatalmával a böngészőpiacon. A véleményével nincsen egyedül.
hvg.hu
A Windows 11-ben eddig csak nagy nehézségek árán lehetett lecserélni az alapértelmezettként beállított böngészőt, mostantól azonban egyetlen gombnyomással meg lehet ezt tenni.
hvg.hu
A microsoftnál nem vicceltek: azokon a számítógépeken, amik nem felelnek meg a Windows 11 kritériumainak, valóban egy figyelmeztető üzenet lesz látható.
hvg.hu
Egy olyan funkció jelent meg a Windows 11 médialejátszójában, amelyre sokan felkapják majd a fejüket, sőt olyan fiatalok is lesznek, akiknek majd magyarázni kell, hogy pontosan miről is van szó.
hvg.hu
A Microsoft nem erőlteti tovább a fantázianeveket, és a Windows 11-es korszakban már egyszerűbb jelöléssel látja el a soron következő frissítéseket. Ilyen a 22H2 is, ami a rendszerre készülő első nagyobb csomag lesz, rengeteg újítással.
hvg.hu
Egyelőre még csak a tesztverziókban vizsgálja a Microsoft a hardver gyengeségeire utaló vízjel használatát a Windows 11-ben, de máris megtalálták a módszert ennek az eltüntetésére. De vajon legális egy ilyen beavatkozás?
hvg.hu
A Windows 11 fejlesztése nem ért véget, a Microsoft pedig több újdonsággal is bővíti a felületet a következő időszakban. Az egyiket a Feladatkezelőn belül lehet majd tetten érni.
hvg.hu
Több HP-tulajdonos is arra panaszkodik, hogy a Windows 11-re frissítés után az egyik szolgáltatás a memória jelentős részét lefoglalja, ami miatt rendkívül lassúvá válik a számítógép.
hvg.hu