#zavargások

Átterjedtek más városokra az iszlámabádi tüntetések
 

Átterjedtek más városokra az iszlámabádi tüntetések

Az Iszlámábád központjában összegyűlt 40 ezer fős tömeg lezárva tartja a főváros legforgalmasabb főútját, a tüntetők kormányellenes plakátokat tartanak a magasba, és kormányellenes jelszavakat skandálnak. A dél-pakisztáni nagyvárosban, Karacsiban, illetve Lahorban és más városokban is rendbontások kezdődtek.

MTI MTI





Haza és Haladás:
 

Haza és Haladás: "bűnt" követett el a kormány 2006-ban, a Fidesz is felelős

A 2006-os zavargások kezelésében a Gyurcsány Ferenc vezette kormány részéről "hiba, sőt, morális értelemben bűn volt az, hogy a törvények adta irányítási lehetőségeivel nem élt", az akkori ellenzék viszont politikai hátországot adott a rendbontóknak és a 2010-es kormányváltás után törvényben deklarálták, hogy "a rendőr szinte fogalmilag hazudik" - értékelte a 2006-os eseményeket a Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítvány.

hvg.hu hvg.hu

A parlament melletti boltokban fosztogattak Panamában
 

A parlament melletti boltokban fosztogattak Panamában

Panamavárosban pénteken is folytatódtak a vitatott földtörvény miatt csaknem egy hete kirobbant zavargások és fosztogatások; a rendőrség könnygázt vetett be az erőszakos tüntetők ellen, és több mint kétszázat közülük őrizetbe vett.

MTI MTI







Zavargások törtek ki Franciaországban
 

Zavargások törtek ki Franciaországban

Mintegy száz fiatal részvételével egész éjszaka tartó zavargások voltak keddre virradóra az észak-franciaországi Amiens-ben, a rendbontók megfékezésében részt vevő rendőrök közül tizenhat megsebesült.

MTI MTI



MN: eltűnhettek a 2006-os rendőrségi videók
 

MN: eltűnhettek a 2006-os rendőrségi videók

A Balsai-jelentés elkészítésében közreműködő nyugalmazott büntetőbíró szerint a rendőrök olyan sok lőszert használtak fel 2006. október 23-án, hogy a honvédségnek kellett feltölteni a készletet, az akkortájt készült rendőrségi felvételeket a "brutális őrizetbevételekről" pedig szerinte megsemmisítették - írja a Magyar Nemzet.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet


Evakuálta a Nato az embereit Kabulban
 

Evakuálta a Nato az embereit Kabulban

Egyre élesedik a helyzet a koránégetés miatt Afganisztánban. A Nato valamennyi munkatársát evakuálta a kabuli minisztériumokból szombaton. Az amerikai védelmi miniszter felszólította az afgán kormányt, tegyen meg mindent az amerikai katonák védelmében.

hvg.hu hvg.hu

Kárpótlást fizetnek a thaiföldi zavargások sérültjeinek
 

Kárpótlást fizetnek a thaiföldi zavargások sérültjeinek

A thaiföldi kormány kárpótlást fizet a politikai zavargások károsultjainak és az áldozatok családjának - jelentette be kedden a bangkoki kormányszóvivő. Kétmilliárd bahtos, vagyis átszámítva körülbelül 15,5 milliárd forintos kompenzációs alapot hoznak létre, hogy elősegítsék a megosztott ország társadalmi-politikai megbékélését.

MTI MTI