Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A thaiföldi kormány kárpótlást fizet a politikai zavargások károsultjainak és az áldozatok családjának - jelentette be kedden a bangkoki kormányszóvivő. Kétmilliárd bahtos, vagyis átszámítva körülbelül 15,5 milliárd forintos kompenzációs alapot hoznak létre, hogy elősegítsék a megosztott ország társadalmi-politikai megbékélését.
Az alapból mindkét politikai oldal számára - így a mai ellenzéket támogató nacionalista-elitista sárgaingeseknek és a kormánypárt oldalán álló, a vidéki, szegényebb rétegek nevében fellépő vörösinges mozgalom tagjainak is – fizetnek kárpótlást. A 2005 utáni időszak szinte folyamatos erőszakos megmozdulásaiban elhunytak családjai 4,5 millió bahtos (35 millió forint) kártérítésre számíthatnak, míg az összecsapások sérültjei 675 ezer (5 millió forint) és 4,5 millió baht közötti összeget kapnak majd.
A kormánynak egyelőre nincsenek számításai arról, hogy nagyjából hányan lesznek jogosultak a kárpótlásra, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy nagy részük a 2010. tavaszi összecsapások áldozatai közül kerül ki. Akkor több mint 90 ember halt meg, és 1900-an megsérültek, miután a hadsereg leverte a kormány ellen demonstráló vörösingesek több hónapos akcióját. Az alap fizetni fog emellett a 2006-os katonai puccsot megelőző tömegtüntetések és a 2008-as sárgainges megmozdulások áldozatainak is.
A délkelet-ázsiai ország belpolitikai feszültségei a vörösingesek által támogatott Pheu Thai párt tavaly nyári választási győzelme után sem enyhültek, miután Jinglak Sinavatra kormánya felajánlotta a hazatérés lehetőségét a száműzetésben élő Thakszin Sinavatra korábbi kormányfőnek, a mostani miniszterelnöknő korábban puccsal eltávolított és hatalommal való visszaélés vádjával börtönbüntetésre ítélt bátyjának.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.