#zendülés







Zendülés volt Nagyfán, tíz ember ellen indítottak eljárást
 

Zendülés volt Nagyfán, tíz ember ellen indítottak eljárást

Eltorlaszolták zárkáik ajtaját a nagyfai ideiglenes befogadóállomáson tiltott határátlépés miatt idegenrendészeti őrizetben lévő és kiutasításra váró menekültek pénteken. Tíz ember ellen eljárást indítottak – közölték hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészségtől.

hvg.hu hvg.hu

Káosz Ecuadorban: katonák szabadították ki az államfőt
 

Káosz Ecuadorban: katonák szabadították ki az államfőt

Katonák szabadították ki a zendülő rendőrök által körülzárt quitói kórházból Rafael Correa ecuadori államfőt - jelentette helyi idő szerint csütörtök este az ecuadori média. A híradások szerint Correa páncélozott gépkocsival, gázálarcban hagyta el a kórházat. A roham során két ember meghalt, több mint harmincheten megsebesültek.

MTI MTI

Nagyfai fogolyzendülés: daganatos beteg menekült is előzetesbe került
 

Nagyfai fogolyzendülés: daganatos beteg menekült is előzetesbe került

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tíz embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy zendülést kezdeményeztek egy idegenrendészeti őrzött szálláson. Hét iraki, két szír és egy szerb állampolgár ellen indult eljárás; az utóbbit nem jogerősen embercsempészés miatt ítéltek el korábban. Úgy tudjuk, az egyik iraki férfi daganatos beteg, kivezetett béllel él.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Kisebb zavargás volt Röszkénél, könnygázt is bevetettek
 

Kisebb zavargás volt Röszkénél, könnygázt is bevetettek

Kisebb zendülés tört ki a röszkei befogadóállomáson a migránsok között – írja több újság. A hírek szerint a rendőrök megakadályozták a migránsokat abban, hogy a sajtó előtt fejezzék ki elégedetlenségüket, ebből lett balhé. Helyi civil forrás szerint a rendzavarás a tarthatatlan röszkei állapotok eredménye. A rendőrség megerősítette, hogy mintegy 200 fő lecsillapítására könnygázt is bevetettek. 11 órára enyhült a helyzet, az előző nap tömegesen érkezett menekülteket buszokkal szállítják tovább.

hvg.hu hvg.hu

150 embert ítéltek halálra egy perben
 

150 embert ítéltek halálra egy perben

Bangladesben egy 2009-es zendülés miatt szabtak ki súlyos ítéleteket. Sok katonára gyilkosság, kínzás, összeesküvés és más vádak alapján kérték a halálos ítélet kiszabását.

MTI MTI




Zendülés egy izraeli katonai alakulatnál
 

Zendülés egy izraeli katonai alakulatnál

Kisebbfajta zendülés tört ki hétfőn egy izraeli katonai alakulatban, amely parancsot kapott, hogy vegyen részt zsidó telepesek illegális építményeinek felszámolásában a megszállt Ciszjordániában - közölték katonai források.

hvg.hu hvg.hu



Határőrök miatt zárolták a YouTube-ot Bangladesben
 

Határőrök miatt zárolták a YouTube-ot Bangladesben

Bangladesben a hatóságok letiltották a hozzáférést a You Tube internetes videomegosztó oldalhoz, mert arra felkerült egy olyan felvétel, amelyen egy heves párbeszéd hallható a hadsereg tisztjei és a kormányfő között a határőrlázadás idején - közölték hétfőn hivatalosan.

MTI MTI