Fonogram-életműdíjat kapott Korda György és Balázs Klári
Elismerték a „kortalan dalok fantasztikus sikerét”.
Elismerték a „kortalan dalok fantasztikus sikerét”.
MTI
A godfater nevű formáció tavaly robbant be, első lemezük rögtön Fonogram-díjjal nyitott.
hvg.hu
A kulturális élet eddigi kedvezményezettjeitől várja a kormány, hogy tartsák el az ágazatot, ahol korábban éppen maga tette normává, hogy nem a minőség és a piac igénye, hanem a politikai elköteleződés számít.
19 év szünet után jelenik meg új Kispál és a Borz sorlemez Beszorult mondat címmel, ami az online és a fizikai megjelenés előtt a hvg.hu-n már meg is hallgatható. És ha már így alakult, beszélgettünk is Lovasi Andrással és Kispál Andrással a dalokról, az azokban megbúvó generációs szembenézésről, de az is kiderül, mit keres Krúbi egy Kispál-albumon.
Balla István
Németh Róbert
Andrija Čikić korábban zongoristaként jelentkezett a tehetségkutatóba.
hvg.hu
Maradunk végig címmel készítettek közös dalt.
hvg.hu
A zenész nehezen tudja leplezni a lelkesedését. Egyike lesz azoknak a sztároknak, akik fellépnek majd a koronázási koncerten Windsorban.
hvg.hu
Régóta húzódik az ügye, most kifakadt a bíróságon az énekes.
hvg.hu
Akadtak, akik zavaróan hangosan énekeltek vagy túl hangosan ütötték a billentyűket.
MTI
A diktátor Chaplin, Rákosi, 65-os jelenetek és Orbán Balázs elhíresült idézete az ország uralásáról – a tinik kedvenc rappere, szokatlan módon, politikus dallal jelentkezett.
hvg.hu
Persze az is lehet, hogy egy remekül időzített trollkodásról van szó.
hvg.hu
A 32 éves brit zenész egy róla szóló dokumentumfilmben mesélt arról, hogyan dolgozták fel közösen a tavaly februári eseményeket.
hvg.hu
A most lemezen megjelent új Turandot magas szenzációfaktorát elsősorban az a tény garantálja, hogy fültanúi lehetünk Jonas Kaufmann tenor alakításának.
A megváltott jegyek érvényesek az új, szeptember 6-i időpontra.
MTI
Csák János kulturális és innovációs miniszter hozza meg a végső döntést.
hvg.hu
Közel húszezer új számot írtak a művészek 2022-ben.
hvg.hu
Mary Austin nehezen, de meghozta a döntést: kézzel írt dalszövegek, színpadi jelmezek, sőt Mercury legendás koronája is kalapács alá kerül a Sotheby’s árverésén.
hvg.hu
Május 9-én és június 8-án tartja az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) következő koncertjeit a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Az elhangzó műveket Fischer Iván mutatja be a közönségnek.
hvg.hu
A zenekar a Facebookon értesítette a rajongókat.
hvg.hu