Meghalt Perry Bamonte, a The Cure gitárosa
65 éves volt.
A zenész megerősítette az októberben a HVG-nek mondottakat: úgy tervezi, április 11-én, a 80. születésnapja alkalmából adja utolsó koncertjét.
HVG
A rappert a Puskás Akadémia után ide is meghívták egy karácsonyi ünnepségre.
HVG
A legendás zenekar gitárosa azt mondta: tudomása szerint soha senki nem hallotta még a dalnak ezt a verzióját.
HVG
A rapper élőben adta elő a számát, amelyben „kóláról” is szó esik. Vajon mit szólna ehhez Horváth László drogügyi kormánybiztos?
HVG
Az énekes a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány magazinjának nyilatkozott hosszabb médiacsend után.
HVG
Fizetésképtelenség miatt kért csődvédelmet a német Karl Höfner GmbH, a világ egyik legikonikusabb basszusgitárjának gyártója.
HVG
A politikus ezt „Lölö szolgáinak” üzente meg. Posztjára Hajdú Péter is reagált, aki korábban a Mészáros Csoportnak dolgozott.
HVG
A rendőrök néhány száz méter után igazoltatták Majkát.
HVG
A jamaicai sztár, Sean Paul május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban.
MTI
A beszámolók szerint az ízületi gyulladással küzdő Keith Richards már nem bírná ki egy hosszú, hónapokig tartó turné terheit.
HVG
Maruzsa Zoltán államtitkár szerint az Országos Diáktanács őt mentegető közleménye teljes mértékben fedi a valóságot, és a maga részéről lezártnak tartja az ügyet.
HVG
Egy turné előtti vizsgálaton derült ki a betegség, de korai stádiumban azonosították, és a kezelések után az énekes már tünetmentes.
HVG
Szélsőségesnek minősítették a zenekar tevékenységét.
HVG
Már Párizsban is feltűnt a csapat mellett, most mélyítették az együttműködést.
HVG
A svájci énekes, Nemo volt a fesztivál történetének első nonbináris győztese. Úgy érzi, Izrael beengedése a versenyre szemben áll az Eurovízió értékeivel.
HVG
Megjelent a Góbé ötödik, Túl világon című albuma, amit itt már bárki végig is hallgathat. A lemezbemutató december 20-án lesz a Turbinában.
HVG
Az ország jelenleg legnépszerűbb előadójának Introvertált dal című számából készített kórusművet a Song Factory Budapest: ötvenfős kórus énekli a sláger a cappella verzióját.
HVG
Budapestre jön az Amon Amarth, az Orbit Culture és a Soilwork: jövő november 2-án lépnek fel a Barba Negrában.
HVG