Huszonöt év után először adott közös interjút az Oasis testvérpárja
Ősszel érkezik az Oasisről szóló dokumentumfilm a mozikba és a Disney+ kínálatába.
Ősszel érkezik az Oasisről szóló dokumentumfilm a mozikba és a Disney+ kínálatába.
HVG
Takáts Máté Magyar Péter szombati beiktatásán lépett fel, apja, Takáts Tamás a DPK-rendezvények visszatérő szereplője volt. Most a családon belüli politikai dinamikáról meséltek.
HVG
A zenész és dalszerző gondolatait technikai hiba miatt többen nem hallották szombaton, így most kis kiegészítéssel elismételte őket.
HVG
Sebő Ferenc április 27-én hunyt el, a Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be a 79. életévét.
HVG
A dal eredetijét még 1995-ben alkotta meg egy kanadai zeneszerző.
HVG
„Ez nem egy üres szólam, hanem valóság” – írta az Orbán-kormány által támogatott hegedűművész.
HVG
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít.
Hirdetés
A gyerekeknek még tavaly ígérte meg Magyar Péter, hogy ha nyer a Tisza, akkor belülről is megnézhetik az országgyűlés épületét.
HVG
A formáció elnöke által jegyzett közlemény szerint gyermekeknek hátat fordítani a származásuk miatt nem politikai állásfoglalás, hanem elfogadhatatlan kirekesztés.
HVG
A teljes tavalyi profitot kivette osztalékként.
HVG
Két nappal a választások előtt hatalmas tömeg előtt zajlott a Hősök terén a gigakoncert, amit a Puzsér Róbert vezette Polgári Ellenállás szervezett.
HVG
Két évvel a SEMMI című Fonogram-díjas nagylemeze után új dallal és klippel jelentkezik az Elefánt. A Kalitka az ember szabadsághoz való viszonyát vizsgálja.
HVG
Mronk belengette: lehet, hogy csinál egy spéci új részt, amiben bepótolja „Ottó elmúlt 3 heti bestof nyilatkozatait egyben, de kicsit máshogy”.
HVG
Nem kívánja, hogy bocsánatot kérjenek tőle, de azt reméli, szégyellik magukat.
HVG
Az idén 83. életévébe lépő Mick Jagger és Keith Richards több mint 60 éves zenekara bejelentette, hogy Foreign Tongues címmel új albumot ad ki.
HVG
Az énekesről és feleségéről, Balázs Kláriról a Liszt Ferenc repülőtéren avattak egy domborművet még áprilisban. Ennek apropóján mesélt az elmúláshoz való viszonyáról, és többek között a Kanadában élő fiáról is.
HVG
Németország felé tartott vonattal, amikor az apja telefonon elérte.
HVG
„Mivel most nem nyilatkozom, ezért most nem nyilatkozom” – énekli bájos hangon Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Gajdics-videókkal egy csapásra híressé vált Mronk új, megzenésített politikainyilatkozat-videójában.
HVG
Annak idején azzal jelentették be a várandósságot, hogy „készül az eddigi legjobb featünk”.
HVG
Az Offetto Sconosciuto zenekar dobosát a Mester utcában látták utoljára, a fiatal apja bejelentést tett a padovai rendőrségen.
HVG