Bűnösnek mondta ki a bíróság a Tupac Shakur meggyilkolásával vádolt bandavezért
A napokban lesz harminc éve annak, hogy az amerikai rapper egy fegyveres támadás után életét veszítette.
A napokban lesz harminc éve annak, hogy az amerikai rapper egy fegyveres támadás után életét veszítette.
HVG
HVG
MTI
Az erről szóló petíciót rövid idő alatt 168 ezren írták alá.
HVG
A zenekar játszott már a Puskás Arénában, háromszor a Budapest Arénában és tizennégyszer a Budapest Parkban.
HVG
Pogány Induló is lesz a köztévén.
HVG
Etika címmel jelent meg a Hősök és Curta első közös dala és klipje.
HVG
Kelet-német varázslóktól, digó rave-rockerektől, horvát jazzistáktól és lengyel füvesemberektől lesz hangos két napon át az egyik legkisebb Pest megyei település, magyar részről pedig fellép a The Qualitons is.
HVG
A Beat művésznéven ismert Fehér Tibor azután ment a kapitánysághoz, hogy körözést adtak ki ellene garázdaság miatt.
HVG
A király pár a búcsúüzenetében külön kiemelte, hogy a legendás előadó hogyan segített több millió gyereknek.
HVG
A Beat művésznéven ismert Fehér Tibort garázdasággal gyanúsítják.
HVG
„Kocsis Zoltán fantasztikus zenész volt. És bántalmazó, sokszor kegyetlenül viselkedett” – írta a tíz éve elhunyt zongoraművészről Kepes Juli. Számos zenész tiltakozik, és bocsánatkérést követel a kijelentés miatt.
HVG
A zenész-műsorvezető állatokkal és növényekkel zsúfolt birtoka nagyobb, mint a Margit-sziget.
HVG
A manapság Ye néven ismert rapper a szentpétervári Gazprom Arénában lépne fel, a jegyek szépen fogynak is, ám előbb a jegyeket értékesítő cég kezdett fura információkat terjeszteni a koncertről, később pedig már a helyszín is azt jelentette be, hogy a rapper nem kapott engedélyt az aréna használatára.
HVG
A 80 éves énekesnő egy daganatos betegeket kezelő Nashville-i kórházban, a Vanderbilt-Ingram Cancer Center-ben hunyt el.
HVG
A többszörös Grammy-jelölt énekesnő mindössze 22 éves volt, amikor a repülőgépe lezuhant.
HVG
Az árvaszúnyog-invázió sem gátolta meg a közönséget abban, hogy belehúzzon a nyári hajrába, és remekül érezze magát Zamárdiban. A HVG fotói Strand Fesztivál zárónapjáról.
HVG
„Nincs meg a pénzem. Én tudom, hogy te vetted el” – ennél sokkal durvább sorok is vannak a Tudósok AI-generálta koncertbeharangozójában
HVG
Újdonságot vezet be a Spotify, pontosabban kibővíti a Felhasználói jegyzetek funkciót. A továbbiakban a felhasználók egyéni megjegyzéseket fűzhetnek dalokhoz, podcastokhoz, hangoskönyv-válogatásokhoz.
HVG
A Strand Fesztiválon testközelből ismerkedtünk meg a Mini és a Vagabund együttműködésének látványos végeredményeivel.