Besurrant a medve a házba, és még zongorázott is – videó
Persze nem egész estés koncertet adott, és nem is a Für Elise-t játszotta el.
Persze nem egész estés koncertet adott, és nem is a Für Elise-t játszotta el.
Igazán figyelemre méltó felvétel született Szombathelyről.
A klinikai pszichológia azt írja a gyász feldolgozásáról, hogy az elutasítással kezdődik, azzal a nemhiszemellel, amit én is ki tudtam nyögni először, amikor vasárnap este beérve a Zeneakadémiára, értesültem róla: meghalt Kocsis Zoltán. 64 éves volt. Annyi, mint Bartók. Tóth Endre zenetörténész, szerkesztő, kritikus visszaemlékezése.
Zongorát is vett az egyik Pallas Athéné alapítvány, körülbelül 32 millió forintért. Az Ön pénzéből.
Beleunt már az Ákos-paródiákba? Íme itt egy valódi virtuóz.
Gyarmati István 71 éves volt. Ötvenéves pályafutása során kísérte többek között Ruttkai Évát, Darvas Ivánt, Gregor Józsefet, Bessenyei Ferencet, Szécsi Pált, Kazal Lászlót, Csákányi Lászlót, Sárosi Katit, Kabos Lászlót, Mensáros Lászlót és Simándy Józsefet.
A leggyorsabb zongoristák Guiness-rekordját is birtokló Péter Bence ezúttal Jacko Bad című slágerét dolgozta fel. Nem akárhogy. Mutatjuk.
Bogányi Gergely zongoraművész kezdeményezéséből született zongora beszerzéséről döntött a pécsi közgyűlés csütörtökön; a múlt héten bemutatott hangszer megvásárlását közadakozásból fedeznék.
Küllemében az utóbbi évek dizájnhangszereit idézi, de csúcstechnológiával a hangzáson is próbál változtatni az új, magyar fejlesztésű versenyzongora. A félig lebegő forma a tervezők szerint spirituális jelentést is hordoz: a Bogányi-zongora nem földhöz ragadt, asztal típusú tárgy, hanem olyan, mint egy madár.
A széles nyilvánosság januárban ismerheti meg azt a "csodazongorát", amit Orbán Viktornak és kíséretének már bemutattak a Zeneakadémián zárás után, és aminek a létrejöttét az MNB is támogatta.
Pár hete bemutatták Orbán Viktornak és egy kisebb, kormányzati vezetőkből és üzletemberekből álló társaságnak azt az új típusú zongorát, aminek fejlesztését az MNB is támogatta.
Járai Zsigmond volt MNB-elnök családtagján és üzlettársán keresztül is kapcsolódik egy egyelőre termék nélküli találmánycéghez, ami negyedmilliárd forintos támogatást nyert el az államtól, annak negyedét az MNB adta vissza nekik nem térítendő támogatásként - írja a 444.hu.
Hét magyar és három külföldi intézményben helyezik el azt a tíz Bogányi-zongorát, amelyet a magyar állam korábban megvásárolt – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter kedden Budapesten.
Zenéltek, festettek, a nap végén pedig közös koncert volt.
Zongorázni nem lehet akárhol, legalábbis ha a hangszeren akar valaki zenélni. Ha viszont a digitális változat is megteszi, akkor érdemes erre az oldalra látogatni.
A Budapest Airport és a Rotary Club Budapest Center közreműködésében itthon is megvalósult az a külföldön már sikerrel elindított Play me nevű kezdeményezés, amelyben egy utasforgalmi területre kiállított zongorán bárki játszhat, aki éppen arra jár.
Kiállították Bécsben Liszt Ferenc utolsó zongoráját, a hangszer péntektől látható a Szépművészeti Múzeumban.
Ma 360 éve született Bartolomeo Cristofori, a modern zongora atyja. Ennek apropóján kapott a Google kereső egy különleges logót, melybe kicsit ön is belepiszkálhat.