#zsidóság

Magyar zsidók írtak az amerikai külügyminiszternek
 

Magyar zsidók írtak az amerikai külügyminiszternek

Közvetlen kapcsolattartást kezdeményeztek magyar zsidó vezetők az amerikai külügyminiszterrel. Arra kérték John Kerryt és a zsidó szervezeteket, hogy a jövőben aktívabb kapcsolatot tartsanak a hazai zsidósággal, és konstruktív javaslataikat és kezdeményezéseiket a lokális tapasztalatok figyelembevételével tegyék meg.

hvg.hu hvg.hu

Feldmájer nepotizmussal vádolja a Mazsihiszt
 

Feldmájer nepotizmussal vádolja a Mazsihiszt

A zsidó hitközségi szövetség éléről vasárnap eltávolított elnök szerint vannak vitatható ügyek a Mazsihiszben. Szerinte nem etikus, hogy az egyik hitközségi elnök cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. Kifogásolja azt is, hogy egyes Mazsihisz-vezetők feleségei komoly pozíciókat töltenek be a szövetség különböző intézményeinél.

MTI MTI


 

"Első alkalommal szíven ütött" – Orbán egy izraeli lapnak adott interjút

"Első alkalommal szíven ütött, második alkalommal fájt, harmadik alkalommal visszautasítottam. Kereszténységem véd meg engem ezektől" – ezt mondta Orbán Viktor az őt ért antiszemita vádakra reagálva a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak. A kormányfő az interjúban arról is beszélt, hogy a Jobbik egyre nagyobb veszélyt jelent, és elszántnak kell lenni a párttal szemben.

MTI MTI

MSZP: Minden fiatal jusson el egyszer Auschwitzba!
 

MSZP: Minden fiatal jusson el egyszer Auschwitzba!

Minden, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer jusson el a haláltáborban kialakított emlékhelyre - javasolja három MSZP-s politikus. Fontos, hogy a jövő nemzedékek tudják, mi történt Auschwitzban és a pesti Duna-parton, és megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust - érvelnek.

MTI MTI





A zsidó mint félreértés és mint alibi
 

A zsidó mint félreértés és mint alibi

Az ellenzék a választási esélyeit radikálisan csökkentő törvény (a választók regisztrációja) elfogadásának hetében, tehát egy létrejövő helyzet ismeretében, egy biztosan meg nem valósuló (a zsidók regisztrációja) jelenség ellen tüntet, és azon vitatkozik, hogy részt vehetnek a demonstráción kormánypártiak is.




Csanád a Centauriról
 

Csanád a Centauriról

Szegedi Csanád, az újjászületett zsidó szappanoperája folytatódik. A kedves nézők akár szavazhatnának is, mi lesz belőle: csodarabbi, békeharcos vagy telepes?

PLT PLT

Orbán Viktort méltatták Los Angelesben
 

Orbán Viktort méltatták Los Angelesben

Méltatta Orbán Viktor miniszterelnöknek az antiszemitizmussal kapcsolatban meghirdetett zérótolerancia-politikáját Andrew Friedman, a Bais Naftoli nevű ortodox zsidó kongregáció magyar származású világi elnöke Los Angelesben – közölte hétfőn a Los Angeles-i magyar főkonzulátus.

MTI MTI

Trágár provokációval indult az Élet menete
 

Trágár provokációval indult az Élet menete

Öt-tízezren lehettek a vasárnap délutáni Élet menete résztvevői. A felvonulás 16 óra után nem sokkal indult észak felé a Margit híd pesti hídfőjétől. Egy szakállas, kopasz férfi trágár Petőfi-versből vett idézettel tüntetett a menet ellen, dulakodás is volt. A menet a Dráva utcánál ért véget.

hvg.hu hvg.hu

Ma délután indul az Élet menete
 

Ma délután indul az Élet menete

A tizenegyedik Élet menete felvonulás 16 órakor kezdődik a Margit híd pesti hídfőjénél. Díszvendégként Ágnes Hirschit hívták meg, aki a svájci életmentő diplomata, az 1944-ben Magyarországon dolgozó konzul, Carl Lutz lánya.

MTI MTI

Zuglói főrabbi: szép lenne, ha a kormány felszámolná a fasiszta megnyilvánulásokat
 

Zuglói főrabbi: szép lenne, ha a kormány felszámolná a fasiszta megnyilvánulásokat

Kardos Péter zuglói főrabbi szerint szép lenne, ha a kormány a kétharmad birtokában valami olyat tenne, ami után a magyar zsidók azt kiálthatnák a világ felé, hogy Magyarországon "fasiszti kaputt". Igaz, akkor nem lenne kiktől megvédeni bennünket - fogalmazott az egyházi vezető a budapesti gettó felszabadulásának 68. évfordulóján tartott istentiszteleten pénteken Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában.

MTI MTI



Megint gyertyák kerülnek a Nyugati térre
 

Megint gyertyák kerülnek a Nyugati térre

Szombaton megkezdődik a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a nyolcnapos hanuka, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chabad Lubavics Mozgalom szervezésében minden nap más neves művész vagy közéleti személyiség gyújt gyertyát nyilvánosan a budapesti Nyugati téren. Az ünnepséget Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija nyitja meg.

MTI MTI