Lecsónak jó lesz
A középszerű vezetés, az átgondolatlan politikai aktusok, és a fontos ügyekben való cinkos hallgatás elégtelen teljesítmény ahhoz, hogy a Mazsihisz érdemben képviselhesse a hazai zsidóságot.
A középszerű vezetés, az átgondolatlan politikai aktusok, és a fontos ügyekben való cinkos hallgatás elégtelen teljesítmény ahhoz, hogy a Mazsihisz érdemben képviselhesse a hazai zsidóságot.
"Pufók arcú, kicsi, de intelligens szeműnek" írta le a zsidó származására három éve rádöbbenő, és pártját otthagyó egykori Jobbik-alelnököt a BBC tudósítója, aki elkísérte Szegedi Csanádot az egyik rendkívüli osztályfőnöki órájára, ahol a diákoknak saját történetét meséli el. Szegedi szerint Magyarországon jó zsidónak lenni, a magyar nacionalizmus paradoxona pedig az, hogy büszkék vagyunk saját eredményeinkre, de a másikét nem vesszük észre.
A zsidó élet a német önazonosság része, a diszkriminációnak, a kirekesztésnek és az antiszemitizmusnak pedig nincs helye Németországban - mondta a német kancellár vasárnap a dachaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Német és osztrák vezetők is reagáltak Benjámin Netanjahu hétvégi nyilatkozatára. A koppenhágai merénylet után az izraeli miniszterelnök felszólította az európai zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe.
A nyugalmazott főrabbi életének 93. évében hunyt el. A 1922-es születésű Schweitzer József a második világháború idején munkaszolgálatos volt, később a fővárosban bujkált. 1947-ben avatták rabbivá. 1991 óta volt a Keresztény-Zsidó Társaság társelnöke.
Merkel utolsó budapesti programján a Dohány utcai zsinagógát látogatta meg. Heisler András Mazsihisz-elnök vezette körbe a német kancellárt az épületben.
Az Európai Zsidó Kongresszus elnöke a félelem okait két tényezőben látja: a gazdasági agresszió, ahogy "az Görögországban és Magyarországon megnyilvánul", és a radikális iszlám.
A magyar kormányfő a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen azt mondta: felfoghatatlan az az út, amely az első világháború hősi magyar-zsidó bajtársiasságától a koncentrációs táborokig vezetett.
Herbert Cukurs a hírhedt Arajs Kommandó parancsnokhelyettese volt, amely vezető szerepet játszott a zsidók tömeges lemészárlásában Rigában. A neki emléket állító musical ellen sokan tiltakoznak. A lett külügyminisztériumnál azt mondták: "teljesen elfogadhatatlan, hogy ilyen embereket hősöknek állítsanak be", viszont mióta Lettország demokratikus állammá vált, tiszteletben tartja a szólásszabadságot.
Tarlós István adta át az emlékfalat a budapesti Dohány utcában. A főpolgármester szerint Magyarországon nincs igazi bázisuk "azoknak az ordas eszméknek", amelyek a 70 évvel ezelőtti tragédiához vezettek.
"Kérem a Teremtőt, hogy mindaz az érték, amelyet Önök és elődeik évszázadok óta őriznek és ápolnak, továbbra is színesítse nemzetünket" – írta a miniszterelnök a négy magyarországi zsidószervezet vezetőinek küldött levélben.
A The Death of Klinghoffer című opera az Achille Lauro-ügyet idézi fel. Az olasz luxushajót 1985-ben térítették el a Palesztin Felszabadítási Front tagjai, akik a fedélzeten megöltek egy mozgássérült zsidó amerikai túszt, Leon Klinghoffert. A zenés műben a palesztinok, az izraeliek, az áldozatok és a terroristák is megszólalnak.
A kormány döntött arról, hogy eddigi intézkedéseit folytatva, valamint "a magyarországi zsidó közösségek kéréseit és javaslatait szem előtt tartva", 2015-ben is több kiemelt projektet támogat.
A Jobbik egykori alelnöke, a zsidóságára pár éve ráébredő Szegedi Csanád festeni kezdett.
Kényelmetlen helyzetbe került a Jobbik, miután egy újabb politikusa ismerte be, hogy vannak zsidó felmenői. Jakab Péter ezt házon belül már két évvel ezelőtt elmondta a pártvezetésnek, ám a Jobbikból távozni kényszerült Szegedi Csanádhoz hasonlóan korábban elhallgatta származását. Jakab a hvg.hu-nak ezt azzal magyarázta, hogy a Jobbikban senkinek nem vizsgálják a felmenőit. Két éve maga a pártelnök szögezte le: ha kiderülne, hogy zsidó felmenői vannak, lemondana. Jakab egyelőre marad, mert forrásaink szerint a Jobbik Miskolcon káderhiánnyal küzd.
Megvan nekünk is a saját Trianonunk. Mindenkinek a magáé. Még a zsidóknak is.
A spanyolországi Matajudios nevének megváltoztatására 29-en szavaztak, ellene 19 ember voksolt. A település eredeti neve Castrillo Motajudios, vagyis a zsidók dombja volt. A Motajudios 1627-ben változott Matajudiosra (jelentése: ölj zsidókat!).
Gárdos Péter édesapját kétszer ítélték halálra. Egyszer zsidóként, egyszer halálos tüdőbetegként. Mindegyiket túlélte. Ami fontos, az a koncentrációs tábor után következett. Feleségével való megismerkedése és házassága felért egy csodával, Gárdos ennek állít most emléket a Hajnali láz című filmben. Milyen egyezséget kötöttek egymással zsidók és nem zsidók? Mire képes egy jókor kiosztott atyai pofon? Megéri-e tapintatlannak lenni? El lehet-e felejteni az elfelejthetetlent? A filmrendezővel beszélgettünk.
A "magyarországi zsidóság" nem fasiszta vagy kurucinfós szöveg, hanem gyűjtőfogalom. A Mazsihisz elnöke reagál.