Lesújtó kórházi állapotokról számol be egy ÁNTSZ-vizsgálat
A fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem – derítette ki egy ÁNTSZ-vizsgálat, amelyet a Népszabadság hétfői száma idéz.
A fekvőbeteg-ellátó osztályok kétharmada nem felel meg a minimális feltételeknek sem – derítette ki egy ÁNTSZ-vizsgálat, amelyet a Népszabadság hétfői száma idéz.
Következő napokban tízezer nő kap meghívót méhnyakszűrésre az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól.
Még érdemes beadatni az influenzavírus elleni védőoltást – erre hívta fel a figyelmet az ÁNTSZ. Itthon egyelőre nincs influenzajárvány, de január 4-e és 10-e között az országban 7400-an fordultak már orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Lábadoznak és többségében már meg is gyógyultak azok a halásztelkiek, akik a múlt hét végén hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg. Elképzelhető, hogy már hétfőn kiderül, mi okozhatta a tömeges fertőzést – mondta Szentgyörgyi József polgármester.
A várandós nőkre különösen veszélyes vírus okoz megbetegedéseket Dél-, illetve Latin-Amerika egyes részein, ezen belül különösen Brazíliában - közölte az ÁNTSZ, amely szerint a fertőző betegség behurcolásának kockázata Magyarországra rendkívül alacsony, de nem zárható ki. Azt javasolják az érintett területekre utazó terhes nőknek vagy kisgyerekkel utazóknak, hogy mindenképpen védekezzenek a szúnyogcsípések ellen.
Összesen tizenhat településen, köztük Budapesten is kifogásolt a levegő minősége az elmúlt 24 óra mérései alapján. Vácon a szálló por koncentrációja meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a város levegője egészségtelen minősítést kapott – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerdán.
Ugyan még nincs járvány, de az ÁNTSZ azt javasolja, hogy mindenki keresse fel a háziorvosát és oltassa be magát, ugyanis az influenza szövődményei akár életveszélyesek is lehetnek.
Marad a szmogriadó tájékoztatási fokozata a fővárosban. Az elmúlt huszonnégy óra mérési adatai szerint Pécsen veszélyes, további kilenc városban egészségtelen a levegő-egészségügyi helyzet a magas szállópor-koncentráció miatt. Azt javasolják, hogy lehetőleg ne tartózkodjanak hosszú ideig a szabadban, a kültéri, aktív fizikai munkát és sportolást pedig most kerüljék.
Debrecenben, Nyíregyházán és Sajószentpéteren egészségtelen a levegő hétfőn, nyolc másik településnek, köztük Budapestnek pedig kifogásolt a levegő-egészségügyi helyzete – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az Országos Közegészségügyi Központ adatai alapján.
Az ország északi, észak-alföldi és középső régiójában több városban is a légszennyezés rövid távú egészségkárosító hatásával kell számolni pénteken – erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken.
Az elektronikus cigaretta sem veszélytelen az egészségre, a kifújt vízpára propilén-glikollal, glicerinnel, aldehid, keton és észter vegyületekkel telített – figyelmeztetett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
A múlt heti hűvösebb, csapadékos időjárás után nem változott jelentősen a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben, továbbra is az elsőfokú riasztás van érvényben, ám most érkezik az újabb hőhullám, ami nem sok jót ígér az allergiásoknak.
Az országos tiszti főorvos felvetette, hogy akár korlátozni kellene a menedékkérők mozgását, amíg elvégzik rajtuk a megfelelő szűrővizsgálatokat. Járványveszély továbbra sincs, de az Emminél járványügyi kockázattal számolnak.
A parlagfű átlagos pollenkoncentrációja az elmúlt héten elérte azt a szintet, ami az érzékenyeknél már tüneteket okozhat, ezért az ország túlnyomó részére figyelmeztető jelzést adott ki az Országos Közegészségügyi Központ. Az ÁNTSZ is azt közölte, hogy megkezdődött a 2015-ös parlagfűszezon..
Két ápoló, egy közegészségügyi és járványfelügyelő és nulla orvos: ez a főállásban alkalmazott egészségügyi személyzet mérlege a teljes magyar menekültügyi rendszerben. Ez azért furcsa, mert miközben az állam nem biztosítja a feltételeket, a magyar hatóságok járványveszéllyel riogatják a lakosságot. De ezzel együtt sem kell tartani trópusi betegségektől; vagy ha mégis, azt nem a bevándorlók, sokkal inkább a magyar turisták hurcolhatják be az országba. Elmondjuk, miért.
Vasárnap éjfélig meghosszabbítja a korábban kiadott harmadfokú hőségriadót az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat – közölték kedden. Ez lesz az eddigi leghosszabb riasztás Magyarországon.
Az ózonterhelés miatt 18 város kapott kifogásolt minősítést az elmúlt 24 órában a mérőállomással megfigyelt települések közül. Egészséges emberek is lehetőség szerint kerüljék a szabadban végzett nehéz fizikai munkát, aktív testmozgást.
Hivatalosan is szabadstrandként működik péntektől a Cserje utcai partszakasz Velencefürdőn – írja a Velencei-tó Online. A portál úgy tudja, hogy az ÁNTSZ soron kívül állítja ki a szükséges engedélyt.
Meghosszabbítja a hőség miatt elrendelt figyelmeztetést és ezzel együtt a szintjét másodfokúról harmadfokúra, hőségriasztásról hőségriadóra emeli az országos tisztifőorvos. Péntektől tovább fokozódik a hőség.
Másodfokú hőségriasztás lesz érvényben szerdától hétfő éjfélig a kánikula miatt – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az országos tisztifőorvos idén már negyedik alkalommal rendelt el hőségriasztást, amit akár meg is hosszabbíthatnak.