#Észak-Korea

Újra bevetette sztárbemondó-fegyverét az észak-koreai diktatúra

Az internetnek köszönhetően lassan az egész világ ismeri már az egyetlen észak-koreai tévécsatorna rangidős bemondóját, aki teátrális szövegmondásával egyedi stílust teremtett a képernyősök között. Ri Cshun Hi, ha kell, olyan vehemenciával beszél, hogy szinte lobog a nézők haja, és ha kell, sírás nélkül zokog. Egyébként színésznőnek készült, és több mint negyven éve van képernyőn.

hvg.hu




Fúziós atombombát robbanthatott Észak-Korea

Dél-Korea szerint Kim Dzsong Unék nem hidrogén-, hanem fúzióval megerősített atombombát robbanthattak, ráadásul a nukleárisfegyver-teszt nem sikerült. Barack Obama erős, egységes válaszlépéseket ígért Dél-Koreának.

MTI


Észak-Korea miatt aggódik Románia

Románia is aggódik az Észak-Korea által bejelentett hidrogénbomba-kísérlet miatt. A román külügy szerint, ha valósak a hírek, akkor a robbantás súlyos provokációnak minősül a térség békéje ellen.

hvg.hu

Észak-Korea óriási pofonokba futhat bele a robbantás után

Vélhetően tárgyalásokat akar kizsarolni a nagyhatalmaktól Észak-Korea a szerdán végrehajtott hidrogénbomba-kísérlettel, de nem zárható ki, hogy a teszt után újabb szankciókat fogadnak majd el Phenjan ellen – mondta Csoma Mózes, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Koreai Tanszékének vezetője. Igazán nagy pofon szerinte például a kínai olajcsap elzárása lehetne, de kérdés, az egyébként óvatos Peking bevállalna-e most egy ilyen lépést, és azt sem tudni, mit lép Moszkva.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Ezt a bombát is nagy csinnadrattával jelentette be az észak-koreai tévé – videó

Megint alaposan odatette magát az észak-koreai tévé, amikor parancsba adták a műsorkészítőknek, hogy jelentsék be a hidrogénbombával végzett állítólagos kísérletet. A televízió rangidős képernyőse a korábban megszokott mű ünnepélyességgel harsogta el, hogy milyen nagy lépést tett megint Észak-Korea nukleáris arzenálja fejlesztésében. A bemondó elé tett szövegből természetesen az Egyesült Államok fenyegetése sem maradt ki.

hvg.hu



Kína kiakadt Kim Dzsong Unékon

"Nemkívánatos és esztelen" minden olyan cselekedet, amely felborítja Északkelet-Ázsia stabilitását – így reagált Peking az észak-koreai állítólagos bombatesztre.

MTI

CNN: összeülhet az ENSZ BT Észak-Korea miatt

Várhatóan összeül szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa amiatt, hogy Észak-Korea állítólag sikeres tesztet hajtott végre egy hidrogénbombával – jelentette helyi idő szerint kedden késő este a CNN hírtelevízió két, neve elhallgatását kérő diplomatára hivatkozva.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Állítólag hidrogénbombát robbantott Észak-Korea

Az észak-koreai állami média azt közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán. Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozott földrengést a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Klónhadsereg ünnepelte a Kedves Vezető fiát - fotó

Mintha csak egy klónhadsereg tagjai lennének azok a katonai vezetők, akiket Észak-Korea különböző területeiről delegáltak Kim Dzsong Un első számú vezető, a Koreai Munkapárt első titkárának ünneplésére, aki négy éve került hatalomra. Az ünnpséget december 29-én tartották Phenjanban.

MTI