Videó: Belenézett a kamerába az egyik óbudai fegyveres rabló
Két fiatal próbált meg fegyverrel kirabolni egy óbudai vegyesboltot pénteken, a rendőrség videót tett közzé az esetről.
Két fiatal próbált meg fegyverrel kirabolni egy óbudai vegyesboltot pénteken, a rendőrség videót tett közzé az esetről.
Korlátozzák a forgalmat Budapesten a III. kerületben, a Pomázi út és az Aranyhegyi út környékén hétfő reggeltől előreláthatólag március 15-éig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.
Óbuda fideszes polgármestere felvetette, hogy a város szélén kiépült lakónegyedeket érdemesebb lenne Budapesthez csatolni.
Könnyen ragadós lehet az a példa, amivel Óbuda-Békásmegyer önkormányzata azt próbálja megakadályozni, hogy - a már csak bejelentési kötelezettséghez kötött - családiház-építések nyomán csiricsárévá váljanak az utcaképek. Évi félmillió forintos giccsadót vetnének ki a kerület szempontjait figyelmen kívül hagyó építkezőkre.
Január 16-ától kevesebb átszállással, vagy átszállás nélkül lehet utazni Budán, a megújult vonalakon az új CAF villamosok is közlekednek majd.
Vádat emeltek az ellen a házaspár ellen, akik – amíg vásároltak – az autóban hagyták hathetes kisbabájukat. A csecsemőnek nem esett baja, de a vádirat szerint a vádlottak súlyos kötelességszegése veszélyeztette a csecsemő testi épségét.
A BKK szerint január 16-án elindulhat a forgalom a budai fonódó villamoshálózaton. Szerdán befejezték a műszaki átadás-átvételt, de kisebb munkák még hátravannak. A jövő hónaptól aztán a budai villamosvonalak több évtized után újra egységes hálózatot alkotnak majd, bár a Lánchídnál lévő alagút átépítésének befejezését csak márciusra ígérik. Új vonalak jönnek, régi járatszámokkal.
A Pünkösdfürdő utca és a Madzsar József utca találkozásánál ütközött két autó, egy könnyebb sérült is van.
Romantikus, ugyanakkor különleges randevú program, de nagyobb gyerekekkel is szórakoztató időtöltés lehet a korcsolyázás. Ráadásul most nem is kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, ha aktív téli kikapcsolódásra vágyunk, mert az idei szezonban Budapest-szerte számos ingyenes korcsolyapálya várja a látogatókat.
Miután megírtuk, hogy Óbudán a 10-es út elkerülő szakaszának építésével megszüntették az egyetlen legális átkelési lehetőséget az esztergom-budapesti vasútvonal több mint két kilométeres szakaszán, a NIF tiltakozó levelet küldött. Közölték, igenis van átkelési lehetőség, zúzalékos átjáró. Megmutatjuk, milyen.
Egy Verem utcai garázsban szerelt szét lopott autókat négy férfi Óbudán, de szerdán megjelentek náluk a rendőrök. Hárman volt közül ott, a negyedik embert Dunakeszin kapcsolták le, amikor éppen lopott alkatrészeket akart eladni egy szerviz- és alkatrészáruházban az ott dolgozóknak.
Rendőrök és a Terrorelhárítási Központ emberei jelentek meg szerdán délelőtt a brit nemzetközi iskolánál, Óbudánál, ugyanis reggel telefonon bombával fenyegették meg a létesítményt. A környéket lezárták, az iskola diákjait és munkatársait biztonságos helyre vitték, az iskolát bezárták. A TEK fél három körül vonult el a helyszínről, de Hajdu János parancsnok szerint "volt valós veszély", a rendőrség megerősítette, hogy bombafenyegetést kapott az iskola. Robbanószerkezetet nem találtak.
Ritkán látni ehhez hasonló naplementét: Óbudáról nézve olyan volt, mintha lángolt volna a Rózsadomb.
Egy nap múlva december, a november utolsó napja pedig egy gyönyörű szivárvánnyal búcsúzik.
Csütörtöktől éles üzemben működik a belső-óbudai parkolási rendszer. A két zónában összesen 12 ezer parkolóhely található – közölte Óbuda-Békásmegyer önkormányzata.
A Flórián téri aluljáróban vitatkozott össze egy emberrel egy férfi, majd meg is verte. A rendőrség keresi.
Szeptember végéig meghosszabbítják az óbudai fizetős parkolás tesztidőszakát, hogy valamennyi arra jogosult igénybe tudja venni a kedvezményeket – közölte a III. kerületi önkormányzat hétfőn.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a főváros III. kerületében - közölte honlapján a rendőrség.
Teljes szélességében lezárták Budapesten a III. kerületi Kiscelli, a San Marco és a Szőlő utcát, mert gáz szivárgott a Kiscelli utcában.
Szombat este 6 óráig utat építenek a II. kerületi Sajka utca és a Bécsi út kereszteződésében. Jobb elkerülni a környéket.