Fogat mosott a férfi, 6 napra kórházba került
Egy kanadai férfi fogmosás közben ájult el az otthonában, ami nem várt egészségi problémákhoz vezetett.
Egy kanadai férfi fogmosás közben ájult el az otthonában, ami nem várt egészségi problémákhoz vezetett.
Putyin csecsenföldi szövetségesét ájult állapotban mentették ki a vízből.
Nem elég, hogy leütötték a férfit, most bíróság elé is kell állnia.
Jesper Madsen elájult, és percekig ápolták, majd hordágyon vitték le a pályáról.
A Sztárbox szerencsétlenül járt szereplőjére nagyjából egyhónapos rehabilitáció vár, de végre elindulhat a gyógyulás útján.
Az exfocista a műsorban elvesztette az eszméletét, utána azt írta, hogy minden rendben van vele. Most azonban kiderült, hogy megsérült a térde.
Ha az agy vérellátása átmenetileg zavart szenved, akár ájulás is lehet belőle, rövid időre elveszítjük az eszméletünket. Amerikai kutatók pontosabban feltárták a jelenség mögött álló folyamatokat. Elméletük szerint a szívet és az agyat összekötő neuronok aktiválása ájulást válthat ki.
Steve Jobs egykori jobbkeze egy gazdasági fórumon beszélt volna, de elájult.
De már a mentőből fel tudta hívni az elnöki hivatal vezetőjét.
Még így sem akarta abbahagyni a harsonázást.
A buszsofőr vezetés közben „némi szédülést” érzékelt, és a protokollt követve értesítette a központot, hogy nem érzi jól magát, félreáll és küldjenek valakit, aki befejezi helyette a fuvart, ám elájult, mielőtt leparkolhatott volna és nem tudta megállítani a buszt, amely a szembejövő forgalomba kezdett kanyarodni.
Kis-Benedek Józsefhez azonnal mentőt hívtak.
Kórházba szállították, most egy fejsérülésből gyógyul.
A nő egy órán át volt eszméletlen, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A 74 éves zenész összeesett michigani koncertje közben.
Anita Alvarezt megdöbbentették a fotók, amelyek az esetről készültek.
A tűréshatár feszegetése része az élsportnak, kontroll nélkül azonban tragédiához vezethet.
A megálló egyik biztonsági kamerája rögzítette az esetet.
Kórházba szállították Tom Feltont, miután egy wisconsini golfpályán eszméletét vesztette.
A helyi sajtó szerint mintegy 20 ember ájult el azok közül, akik megkapták a szállítmánnyal jött vakcinát. Ezeket nem használják tovább.