Áder díszvacsorát ad a sikeres szakmunkásoknak
A Sándor-palotában vendégel meg húsz szakmunkást az államfő. A vendégek kiválóan teljesítettek nemrég egy európai versenyen.
A Sándor-palotában vendégel meg húsz szakmunkást az államfő. A vendégek kiválóan teljesítettek nemrég egy európai versenyen.
Nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz az E-Casino Szakmai Szövetség, és arra kérték Áder Jánost, hogy kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól a szerencsejáték-törvény kedden elfogadott módosításáról.
Egymilliós adománnyal kezdte a jótékonykodást Schmitt Pál volt köztársasági elnök. Az egykori államfő 54 milliós keretből segíthet a civil szervezeteken, elsőként pedig egy fogyatékkal élő fiatalokat támogató alapítványt választott – számolt be a Blikk.
Előzetes letartóztatásba helyezte egy kairói bíróság csütörtökön egy független napilap főszerkesztőjét, akit az államfő megsértésével és "hazugságok terjesztésével" vádolt meg az iszlamista Muzulmán Testvériség mozgalom.
Ghánában már júniusban azt rebesgették, hogy John Atta Mills elnök beteg, méghozzá annyira, hogy esetleg nem is fogja jelöltetni magát a következő választáson. Egyes rádióállomások már az államfő halálhírét költötték. Mills rövidre akarta zárni a találgatásokat, ám a következő hónapban a 68 éves politikus meghalt.
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnöknek törvényt kellene kezdeményeznie azért, hogy a 62. évük betöltése miatt idén nyugdíjazott bírák visszakapják szolgálati jogviszonyukat.
Alig egymillióért árulják a volt államfő autóját egy budapesti autókereskedésben.
Áder János államfő és családja még csak most számolja fel brüsszeli életét, és jön végleg haza Magyarországra - írja a Blikk.
Áder János jó esélyt lát arra, hogy Magyarországon rendezzenek jövőre egy vízügyi problémákkal foglalkozó ENSZ-konferenciát – egyebek mellett erről is beszélt az államfő az InfoRádiónak csütörtökön adott interjúban. A köztársasági elnök elmondta azt is: egyik legfontosabb feladatának pedig azt tartja, hogy felhívja a figyelmet a hétköznapok elismerésre méltó, de nyilvánosságot mégsem kapó teljesítményeire. Felesége aktívabb közéleti szereplésével kapcsolatban pedig türelmet kért az elnök, társának legkisebb gyermekükkel is foglalkoznia kell még ugyanis.
Áder János szerint vannak ugyan vitás kérdések Magyarország és az Európai Unió között, de nem több és nem is kevesebb az uniós országok átlagánál. "Semmiféle karanténról nem beszélhetünk" ezzel kapcsolatban – fogalmazott a köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjúban, amely a lap csütörtökön megjelenő számában olvasható.
Áder János köztársasági elnök ötpárti tanácskozásra hívta a frakcióvezetőket nyílt levelében hétfőn. Az államfő felkészülten szeretne felszólalni a Rio+20 ENSZ-konferencián, melynek témája a fenntartható fejlődés, ebben kéri a frakcióvezetők segítségét.
A gyűlölet nem ma keletkezett – ezt mondta a Népszabadságnak Schweitzer József nyugalmazott főrabbi, aki megerősítette a lapnak, hogy Áder János köztársasági elnök ellátogatott hozzá.
Navracsics Tibor igazságügy-miniszterként örül annak, ha a jogbiztonságot erősítő lépések történnek Magyarországon – így reagált a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra, hogy az államfő ismét visszaküldött megfontolásra két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek.
Megfontolásra visszaküldött két, a múlt héten megszavazott törvényt a parlamentnek Áder János államfő. A médiatörvénnyel együtt így eddig három törvény ellen emelt kifogást.
Terrorcselekménynek nevezte a kazah-kínai határon történt tömeggyilkosságot pénteken Nurszultan Nazarbajev kazah államfő. Szerdán tizennégy katona és egy civil holttestét fedezték fel a határállomáson, két leégett épületben, egy katonai barakkban és egy tiszti házban.
Eddig évente csak egyszer sétálhattak egyszerű emberek az Elysée-parkban. Október 28-tól azonban havi egy vasárnap kitárják a kapukat. Talán Hollande államfő is megjelenik a tömegben.
Szobatársa is volt a térdműtött államfőnek az Uzsokiban - írta a Blikk.
Titkos szavazással új államfőt választott Indiában csütörtökön az újdelhi törvényhozás tagjaiból és a szövetségi tagállami parlamentek küldötteiből álló elektori testület. A voksolás eredményét csak vasárnap hozzák nyilvánosságra.
Magyar-osztrák államfői megbeszélés kezdődött pénteken Bécsben.
Két, egymást kizáró célt fogalmazott meg csütörtökön Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök, miután a belgrádi parlamentben letette az államfői esküt. Az egyik cél az uniós csatlakozás, a másik pedig Koszovó megtartása, amely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. "Olyan házat akarok, amelynek két ajtaja van, és az egyik keletre, a másik nyugatra néz" – fogalmazott.