Visszaadta diplomáját az NFM helyettes államtitkára
Visszaküldte diplomáját Koszorús László, mert szerinte sérelem érte egykori tanárát. A tanár azt mondja, nincsenek nagy sebei – írja a Blikk.
Visszaküldte diplomáját Koszorús László, mert szerinte sérelem érte egykori tanárát. A tanár azt mondja, nincsenek nagy sebei – írja a Blikk.
A november elsejei kinevezésről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Giró-Szász András volt kormányszóvivő a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságát vezeti.
Miközben a miniszterelnököt jól ismerő forrásaink szerint Orbán Viktor ezt a négy évet „nagy víziójának megteremtésére” szánta, egyre jobban látszik is, hogy elégedetlen a kormányzati apparátus eddigi teljesítményével. A kormányváltással járó személycserék, átalakítások miatt a „gépezet” egyelőre több helyen a béna kacsa állapotát mutatja. Cikksorozatunk harmadik része.
Legalább egy éve kínáltak felnőtt tartalmakat azoknak, akik rámentek Zsigó Róbert hivatalos honlapjára. Az államtitkár a Blikktől értesült róla, hogy oldalát meghekkelték, azóta töröltette az illetlen tartalmakat.
Kinevezte Orbán Viktor a Miniszterelnökség helyettes államtitkárait. A szerdán közzétett lista szerint Lázár János apparátusa tovább növekedett, minisztériuma rengeteg embert foglalkoztat. Kumin Ferenc is marad egyelőre a posztján. Várhatóan a harmadik Orbán-kormány a rendszerváltás óta hivatalba lépett kabinetek legnagyobbika lesz.
Nem jelentett senkiről és nem mond le rendészeti államtitkári posztjáról – közölte Tasnádi László a Belügyminisztériumban pénteken.
Elismerte az RTL Híradó kérdésére a Miniszterelnökség államtitkára, hogy volt cége, az Oxivit Kft. komoly tartozást halmozott fel. Sonkodi Balázs ugyanakkor szemen szedett hazugságnak nevezte, hogy korábban állítólag szívesen hivatkozott arra, hogy Lázár János az ismerőse. A frissen kinevezett államtitkár egykori cégének tartozásairól a hvg.hu írt csütörtökön. Sonkodi szerint azért kerültek nehéz helyzetbe, mert a bank egy idő után nem finanszírozta a működésüket.
Fazekas Sándor tárcavezető szerdán Budapesten bemutatta a Földművelésügyi Minisztériumban az FM tevékenységének irányításában részt vevőket, az államtitkári posztra jelölteket.
A pénzügyekért felelős államtitkári poszton például Orbán Gábor segít Varga Mihálynak, Tállai András, a Belügyminisztérium volt önkormányzati államtitkára pedig parlamenti államtitkár lesz. A gazdaságszabályozásért felelős államtitkárságot Glattfelder Béla vezeti, aki eddig európai parlamenti képviselő volt.
Negyvenegy államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek. Lehet elkezdeni magolni a neveket, mutatjuk a listát.
A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára lesz L. Simon László – értesült kormányzati forrásból a Válasz.hu.
A Központi Nyomozó Főügyészség jövő márciusig meghosszabbította a nyomozást Vadai Ágnes egykori honvédelmi államtitkár honlapjának fejlesztése ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.
Komoróczki István november 8-tól felel a tervezéskoordinációért a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Az elmúlt években az Imperial Tobacco Csoport Vállalati Kapcsolatok Főigazgatóságán dolgozott Brüsszelben irodavezetőként.
Hölvényi György Markovics Zsolt főrabbival találkozott, és elítélte a közelmúltban Szegeden történt, a zsidóság szenvedéséből csúfot űző, babaszappanos megnyilvánulást.
A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szerint semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak. Magyar Levente a DK-s Kerék-Bárczy Szabolcs sajtótájékoztatója után nyilatkozott. Az ellenzéki párt elnökségi tagja azt állította saját értesüléseikre hivatkozva, hogy az amerikai követség képviselői múlt héten átadták információikat a külügyi tárcának a kitiltási botránnyal kapcsolatban.
Az igazságügyi tárca kezdeményezni fogja a kirendelt védők megbízási díjának emelését, és azt, hogy az ügyvédi irodákat sorolják a kis- és középvállalkozások közé – mondta Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Államtitkári rangú tisztségbe nevezte ki Victor Ponta román miniszterelnök Liviu Robert Neagut, a román populista Dan Diaconescu-féle Nép Pártja (PPDD) főtitkárát.
Államtitkári kinevezése miatt hét polgármesternek is le kell mondania városvezetői posztjáról, hogy ezzel megszüntesse az összeférhetetlenséget.
Garai Pétert nevezték ki szeptember 1-jei hatállyal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának helyettes államtitkárává.
A miniszterek nem fukarkodnak a közpénzzel, ha államtitkáraikról, helyettes államtitkáraikról van szó: sokuknak bújtatott fizetésemelést adnak – írja a Blikk.