#árvíz

Evakuálhatnak 50-60 embert Dunakeszin
 

Evakuálhatnak 50-60 embert Dunakeszin

Nem kizárt, hogy evakuálni kell Dunakesziben a Duna soron lakókat, ha a folyó vízszintje a most tapasztalt gyorsasággal emelkedik ezen a szakaszon, és eléri a házakat - közölte a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke csütörtök délután.

MTI MTI

Ha nem pakolunk, és menni kell, akkor mi lesz?
 

Ha nem pakolunk, és menni kell, akkor mi lesz?

A vártnál intenzívebb áradás miatt Baján két szigetről ki kell telepíteni az ott élőket, jelentette be a város polgármestere. Az érintettek többsége beletörődött, és nekiállt pakolni. Megszokták, ha nagy a víz, errefelé ez szokott történni. Vannak azonban olyanok is, akik maradni akarnak. Épp úgy, ahogy Dunakeszin is. Sokan gondolják azt, hogy bár a Duna felőli részen mind többet beszélnek evakuálásról, ők azért inkább nem mennének.

hvg.hu hvg.hu

Árvíz: tíz centivel megtoldják a védműveket
 

Árvíz: tíz centivel megtoldják a védműveket

A legfrissebb számítások alapján az Országos Műszaki Irányító Törzs intézkedett a védművek kiépítési magasságának további 10 centiméterrel történő megemelésére – közölték csütörtök délután.

MTI MTI



Árvíz: Orbán újra Komáromban irányít
 

Árvíz: Orbán újra Komáromban irányít

Ismét a komáromi Duna-partra érkezett csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök, aki a helyszínen irányítja az árvízi védekezés munkálatait – közölte a kormányfő sajtófőnöke.

MTI MTI



Csehországi árvíz: 200 milliárd koronás kár, 9 halott
 

Csehországi árvíz: 200 milliárd koronás kár, 9 halott

Körülbelül 700 településen okozott kárt az idei árvíz Csehországban. A természeti csapás miatt kilenc ember halt meg, a kitelepítettek száma körülbelül 20 ezer. Az első becslések szerint az anyagi kár megközelíti a 20 milliárd koronát, ami átszámítva csaknem 230 milliárd forintnak felel meg.

unknown unknown

Magyar drónok: négy gép pásztázza az árvizet
 

Magyar drónok: négy gép pásztázza az árvizet

Jelenleg négy magyar fejlesztésű drón – azaz pilóta nélküli repülőgép – van folyamatos árvízi bevetésen az Esztergom–Tát–Nyergesújfalu vonalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Három drón egészen addig a helyszínen marad, amíg a védekezést támogatni tudják.

MTI MTI

Erdélyből érkezik segítség Magyarországra
 

Erdélyből érkezik segítség Magyarországra

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) bejelentette: önkénteseket toboroz Erdélyben, akik a Magyarországon segítenének az árvízi védekezésben és a kárelhárításban.

MTI MTI

Margitsziget: 4 kilométeres a gát, 600 bukta elfogyott
 

Margitsziget: 4 kilométeres a gát, 600 bukta elfogyott

Már 60 százalékos a védmű készültsége a Római-parton, a Margitszigeten pedig a homokzsákokból épített, változó magasságú töltés hossza eléri a négy kilométert – közölte a fővárosi védelmi bizottság. A védmű építése során 400 ezer homokzsákot, négyezer köbméter homokot használnak fel. A budapesti Népsziget területéről tegnap összesen 112 főt kellett kitelepíteni.

hvg.hu hvg.hu




Ingyenes lett az M1-es egy része
 

Ingyenes lett az M1-es egy része

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. által kezelt autópályák és autóutak a magyarországi folyószakaszok áradásai miatt nincsenek veszélyben, de a biztonság érdekében fokozottan ellenőrzik a vízfolyásokkal érintett területeket - közölte a társaság csütörtökön. Az M1-es autópálya 85-107 kilométeren lévő szakaszát ingyenesen lehet használni.

MTI MTI

Erőszakos kitelepítés: cáfol a szentendrei polgármester
 

Erőszakos kitelepítés: cáfol a szentendrei polgármester

Nem igaz, hogy erőszakkal kényszerítették a katasztrófavédők vagy mások a Szentendréhez tartozó Pap-szigeten élőket csütörtökön otthonuk elhagyására. A meggyőzés hatására az emberek önként költöztek ki a hamarosan víz alá kerülő szigetről - közölte az egyik hírportál értesülésére reagálva a város polgármestere.

MTI MTI

Hajózási zárlatot rendeltek el a Dunán
 

Hajózási zárlatot rendeltek el a Dunán

Június 6-án 13.00 órától visszavonásig teljes hajózási zárlatot rendelt el a Nemzeti Közlekedési Hatóság a sport- és kedvtelési célú kishajók, továbbá a nyilvántartásba vételre nem kötelezett vízi járművek (csónak, kajak, kenu) részére a Duna magyarországi szakaszán a fő- és mellékágakban.

hvg.hu hvg.hu


Árvízi segítség: az MNB gyorsabban lecseréli az elázott bankjegyeket
 

Árvízi segítség: az MNB gyorsabban lecseréli az elázott bankjegyeket

A zökkenőmentes készpénzellátás biztosítása érdekében segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az árvíz miatt kialakult helyzetben; a nagybani készpénzforgalomban szükség esetén meghosszabbított nyitva tartással, valamint az elázott forint bankjegyek cseréjének egyszerűsítésével áll az ügyfelek rendelkezésére - közölte a jegybank csütörtökön.

MTI MTI