Iszonyú megalázó módon teszik ki a sportolókat is
Volt, akit meccs közben hívtak le a pályáról, hogy már nem az adott csapat tagja.
Volt, akit meccs közben hívtak le a pályáról, hogy már nem az adott csapat tagja.
Egyetlen év alatt 414 százalékkal nőtt az összeg, amit a magyar klubok új játékosokra szántak.
A szerb élvonalbeli Vozdovac csapatától érkezett Dejan Georgijevic.
A Liverpool brazilja a Barcelonába megy, nála drágábban csak Neymart igazolta a Barcelonából a Paris Saint-Germain.
A 41 éves játékos lelkesedése nem ismer határokat: új, chilei csapatával is mindent meg akar nyerni. 2010-es panenkás 11-ese a válogatottban továbbjutást ért, klasszikus lett.
Annyi pénzt adott a Liverpool a holland válogatott hátvédért, mint amennyit mi adtunk Irán atomprogramjára: 26 milliárd forintnyi összeget.
Sajtóértesülések szerint a FIFA-hoz fordul az Atlético Madrid, mert engedély nélkül környékezték meg a sztárját.
Portugál és francia klubok kaszáltak a legtöbbet az átigazolási piacon, az angolok pedig csak szórják a pénzt. Hatalmas üzlet az utánpótlás-nevelés.
Atombomba, és néhány hagyományos, ám fölöttébb nagy ható erejű töltett robbant idén a világban a nyári labdarúgó-átigazolási időszakban. Dénes Ferenc sportközgazdász szemmel vizsgálta meg a történteket.
A 20 éves csatárért 105 millió eurót – 31,9 milliárd forintot – fizetett a katalán klub.
Milyen érzés lehet aláírni egy 222 millió eurós csekket? Állítólag előkerült az a banki átutalást bizonyító fotó, amely eldöntötte a futballnyár legnagyobb szenzációját.
A brazil válogatott támadó öt évre kötelezte el magát a francia klubhoz, nem sokkal azután, hogy eddigi csapata, az FC Barcelona bejelentette: megszűnt az ottani szerződése.
Neymar ügyvédei csütörtök délután a játékos nevében kifizették a 222 millió eurós (67,7 milliárd forintos) kivásárlási árát a Barcelonának, ezzel egyoldalúan felbontották a szerződését – jelentette be közleményében a klub.
A barcelonai argentin fenomén megható üzenetet küldött a távozó Neymarnak.
Természetesen ez minden idők legdrágább átigazolása: a brazil sztárért kétszer annyit fizetnek, mint tavaly a Manchester Pogbáért. Pedig ő is 105 millió euró volt.
El akarja hagyni Spanyolországot Cristiano Ronaldo, a döntése visszafordíthatatlan – jelentették portugál lapok. Értesüléseik szerint a Real Madrid sztárja már meg is mondta Florentino Pereznek, a klub elnökének, hogy nyáron távozik.
Várhatóan nem él opciós jogával, és nem hosszabbítja meg Zlatan Ibrahimovic szerződését a Manchester United.
Gundel Takács Gábor talpon marad. Ezúttal egy szigorúan ellenőrzött kormánypárti médiumnál.
A 24.hu információi szerint Péterfi Judit a megújuló bűnügyi magazint vezeti majd a Hír Tv-n.