Vona Gábor egy ózdi óvodában cukiskodott
Óvodában folytatta "álruhás országjárását" és cukikampányát a Jobbik elnöke pénteken. Mátyás királyról mesélt a gyerekeknek, társasozott velük, és tanácstalanul ült az öltözőben.
Óvodában folytatta "álruhás országjárását" és cukikampányát a Jobbik elnöke pénteken. Mátyás királyról mesélt a gyerekeknek, társasozott velük, és tanácstalanul ült az öltözőben.
Egy óvodai nagycsoport biciklizett tegnap délelőtt Nagykanizsán, amikor az egyik kislány felbukott, és egy arra járó citorenes áthajtott a kezén. A sofőr ezután elhajtott, de a rendőrök a rendszám alapján könnyen megtalálták és előállították. A 30 éves férfi azt mondta, hogy már megbánta, hogy elment a helyszínről.
Ha az üvöltő gyerekkel mi is üvöltünk, azt mutatjuk, hogy épp ez a helyes reakció az idegességre – állítja Peer Krisztina gyermekpszichológus. Fontos szerinte, hogy az apa aktívan kivegye a részét a gyereknevelésből, az ugyanis a gyerekek intellektusa fejlődéséhez is hozzájárul. Engedjük-e az óvodás fiút hercegnőruhába bújni a farsangon? Mit tehet a pedagógus a hiperaktív gyerekkel? Hogy lehet leküzdeni a szülői megfelelési kényszert? Interjú.
Minimális spórolást jelent a fenntartónak, miközben az érintett szülők és pedagógusok is aggodalommal figyelik, hogy több fővárosi kerület is összevonna óvodákat. Az intézkedés szakmailag nincs indokolva, hatástanulmányok nem készültek, az önkormányzatok viszont készek arra, hogy villámgyorsan átpréseljék az elképzeléseiket. A háttérben egy időzített bomba is ketyeg.
Bár szeptembertől már hároméves kortól kötelező lesz az óvoda, több településen is égető gond a férőhelyhiány – írja az e heti HVG.
2011-ben írt ki pályázatot fiatal művészeknek a kormányablakok népszerűsítésére a Hungarofest, ebből az alkalomból készülhetett Kovács Katalin költeménye, a Mi is az a kormányablak?, amit a mórahalmi óvodások adtak elő.
Az MSZP azt követeli, hogy már idén tavasztól terjesszék ki az ingyenes óvodai étkeztetést - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Budai Bernadett szóvivő kérdésre válaszolva azt mondta, helytelennek tartják, hogy a kormánypártok gazdasági bevándorlókról beszélnek, mert ezek az emberek nem a gazdaságilag gyenge Magyarországon akarnak letelepedni.
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk – jelentette be Lázár János pénteken, Hódmezővásárhelyen.
Óvodások valamilyen mérgező magot ehettek, négy gyereket kellett kórházba vinni Újpestről.
A kormány előbb az óvodai menzát, majd az óvodába járáshoz kapcsolódó segélyezést, végül a teljes foglalkoztatási és szociális segélyezési rendszert megreformálja. 2015-ben kötelezővé válik az óvodáztatás, egy évvel később pedig a családi pótlék is csak akkor jár majd, ha a gyerek rendszeresen jár óvodába – az Emmi szerint ugyanis bevált az iskolába járáshoz kötött családi pótlék modellje. Ezzel tovább nő az állam által kötelezően előírt tevékenységek köre: a kormány szerint a rászorulók érdekében intézkednek, más olvasatban egy újabb oldalról nyúlnak bele az emberek magánéletébe.
Ha túl sokat hiányzik majd a gyerek igazolatlanul az óvodából, akkor szüneteltethetik a családi pótlék folyósítását. A magánnyugdíjpénztáraknál emellett csak jövő év szeptemberében nézik meg, hogy megvolt-e a 70 százaléknyi fizető tag az elmúlt fél évben, az állam pedig odaad ingyen egy csomó ingatlant az egyházaknak a törvényalkotási bizottság 2015-ös költségvetéshez benyújtott összegző módosító javaslata szerint.
A Dohány utcai óvodából közölt riportot Az Est 1914. szeptember 24-i lapszáma. A gyengébb gyerekeket nem elég, hogy kikiáltották szerbeknek, még jól el is verték.
Az Emmi rendeletmódosítással igyekszik bezárni az óvodai átjelentkezéssel való trükközést, ezentúl a gyerek bejelentett lakcímének az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló lakcímmel azonosnak kell lennie, és ezt ellenőriznék is.
A végzettség nélküli iskolaelhagyás problémájára kersik a választ a kormánypártok. Azt szeretnék elérni, hogy a rendelkezésre álló idő és a tartalom átszervezésével hatékonyabb képzés valósuljon meg, tehát a kilencedik évfolyam esetleges bevezetése nem arról szólna, hogy több időt töltsön el a diák az iskolában.
Mit tegyünk, ha nincs időnk a gyerekünkre? Mit bír el egy kiscsoportos? Hogy lehet egy életre áldozati szerepbe kerülni az oviban? Mi az a mutizmus? Hegyi-Tóth Erika óvodapszichológussal beszélgettünk szülők felelősségéről, kicsiknél felfedezhető szorongásokról, gyerekeknél lecsapódó családi konfliktusokról.
Módosult az oktatási intézmények működéséről szóló miniszteri rendelet. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent változtatások alapján a jegyző bejelentésre vagy hivatalból elrendeli az óvodai nevelésben való részvételt, ha a szülő nem tesz eleget ilyen irányú kötelességének.
Egy olvashatatlan táblázatot mellékelt egy írásbeli kérdésre adott válaszában Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.
A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni – tudta meg a Magyar Nemzet.
Bár idén szeptembertől minden 3 év feletti gyereknek óvodába kell járnia, még mindig nem tudnák elhelyezni az összes gyereket.
Panasz- és tünetmentes volt az az óvodai dolgozó, akinél egy tüdőszűrést követően aktív tbc-s megbetegedést igazoltak a vizsgálatok Szekszárdon. A vele kapcsolatba került gyerekek közül hétnek a vérében kimutatták a betegséget okozó baktériumot.