Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Bár idén szeptembertől minden 3 év feletti gyereknek óvodába kell járnia, még mindig nem tudnák elhelyezni az összes gyereket.
Tavaly 1800 óvodai férőhely hiányzott, 2014-ben pedig 1 millliárd forint előirányzatból végül 897 újabb férőhelyet alakítottak ki, vagyis még mindig közel ezer, 993 óvodai férőhely fog hiányozni a gyerekek elhelyezéséhez – derül ki Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából, amelyet az LMP-s Szél Bernadett és Ikotity István kérdésére adott.
Mint ismert, idén szeptembertől kötelező 3 éves kor felett óvodába járatni a gyerekeket, ennek ellenére az Emmi államtitkárának válaszából az derül ki, hogy még mindig hiányzik közel ezer férőhely a gyerekek elhelyezésére.
Rétvári azt írta, a program folytatásának szükségessége a 2015-ös évben sem kérdéses, és prioritásnak számít az olyan kapacitásbővítések állami támogatása, mely a kötelező óvodáztatás hatálybalépéséig, a 2015/2016-os nevelési év kezdetéig befejeződnek, és az esélyteremetés érdekében azok a helyszínek, ahol kiemelkedően magas a hátrányos helyzetű gyermekek száma.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.