A romok alatt hozta világra kislányát egy szíriai nő
Az édesanya a sajtóhírek szerint nem élte túl.
Az édesanya a sajtóhírek szerint nem élte túl.
Az írországi Cork Egyetemen kutató Jens Walter és csapata arra a megállapításra jutott, hogy a korábbi feltételezések tévesek voltak, és a magzat sem baktériummal, sem vírussal nem találkozik az anyaméhben.
Eddig csak néhány hónapos kortól tudták alkalmazni a kezelést.
Az amerikai kutatók szerint a terhesség korai szakaszától egészen a középső szakaszáig érdemes kerülni a légszennyezettséget, mert annak olyan hatása lehet, mintha dohányozna a kismama.
Egy, a Blood című folyóiratban csak nemrég közzétett kutatás enged betekintést a vércsoportok egy újabb, de kevéssé ismert típusába, az Er-be.
A babát stabil állapotban találták meg, kissé kihűlve.
Év végéig tarthat a jogharmonizációs folyamat, de más országokban is csúszhat az EU-s irányelv hatályba lépése.
Egy napot volt egyedül az a kisbaba, akit a márfai szőlőhegyen hagyott édesanyja.
A tűz a kórház újszülöttosztályán alakult ki.
A gyerekeket a Javelin páncéltörőről nevezték el.
A lányos szülőknek még mindig a Hanna tetszik a legjobban.
Egy 32 éves kaposhomoki lakos egy hétvégi házban szülte meg gyerekét, majd magára hagyta.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ adatai szerint, ha a terhesség 21. hetében, vagy annál később adatja be magának valaki az mRNS-alapú védőoltást, a magzat is elkerülheti, hogy a koronavírus súlyos megbetegedést okozzon nála.
A gyermek már nincs életveszélyben és az édesanyját is megtalálták.
15 perc különbséggel jöttek világra, de Alfredo élete végéig cukkolhatja Aylint, hogy egy évvel idősebb nála.
A baba, akit egy húszéves utas hozott világra, jól van.
Budapesten éjfél után 8 perccel született az első baba.
Aruna és Hans orrszarvú pár kicsinyének megszületését hatalmas zoológiai sikerként értékelte a Nyíregyházi Állatpark.
Az élet megy tovább, gyerekek születnek és senki sem tud legyőzni minket! – írta a Facebookon az ukrán egészségügyi miniszter.