Életveszélyesen bántalmazta kisfiát az anya, mert nem hagyta abba a sírást
A gyermek életét csak a szakszerű orvosi segítség mentette meg.
A gyermek életét csak a szakszerű orvosi segítség mentette meg.
Már tizenhat fiatal látogatja szervezetten a babákat, miután felkészítették őket arra, hogyan kell róluk gondoskodni.
Orvosi bravúrra került sor egy New York-i gyermekkórházban, születése közben végeztek el egy kritikus, nyitott szívműtétet egy újszülöttön. Pár héttel a műtét után mind a baba, mind az édesanyja jól vannak. A beavatkozás tapasztalatai megnyithatják az utat más, hasonló műtétek előtt.
Több baba most átkerült Kalocsáról Bajára. Korábban fővárosi és Pest megyei kórházvezetőket kerestek meg azzal, hogy vegyenek át a Heim Pál Kórháztól 14 kisbabát.
A kórház dolgozói nevet adtak a gyermeknek, és megkezdődött az eljárás a sorsa rendezésére.
Beatrix hercegnő második gyermekének névével II. Erzsébet emlékének is adóznak.
Pont egy perccel éjfél után. A budapesti első bő háromnegyed órával utánuk jött.
Az anyát egy hotelből, erős hasi vérzéssel szállították kórházba, ahol hiába tagadta, az orvosok megállapították, hogy a közelmúltban szült.
Több száz egészséges újszülöttet hagynak magukra a születésük után, akik egy részét a kórházak betegként tartják nyilván, hogy ellátásukat a társadalombiztosítás finanszírozza.
A szakemberek szerint hiába könnyítettek az örökbefogadási szabályokon, ez sem hozott áttörést.
Megállíthatatlanul zuhant a születésszám júliusban is, közben pedig a demográfiai statisztika halálozási oldala is romlott.
A lány fiatalkorúak börtönébe kerül.
Az inkubátor 2009 óta üzemel, azóta ez a kislány a 17. csecsemő, akit benne hagytak.
A hajnali órákban szólalt meg az inkubátor jelzője.
Az anyja után Szabrínnak elnevezett kislánnyal együtt 16-ra nőt a Rafah elleni, múlt hétvégén végrehajtott izraeli csapásokban meghalt gyerekek száma.
A szülők most visszamenőlegesen is kérhetik az elmaradt vizsgálatot.
Az anyát és a gyermeket is stabil állapotban vitték kórházba.
„Ez a cápakutatás Szent Grálja” – nyilatkozták a kutatók, miután megörökítettek egy néhány órája született fehér cápát. Az állaton egy szokatlan dolog is megfigyelhető volt.
A csecsemő az ismert adatok szerint élve született, így felmerült a gyanú, hogy halálát idegenkezűség okozta.
A hatóságok nagy erőkkel keresik az édesanyát.