Kós Hubert a legjobb idővel döntős 200 háton, pályán a magyar női kézicsapat és vízben a férfi pólósok – az olimpia csütörtöki programja
Mutatjuk, melyik versenyszámokra érdemes figyelni csütörtökön!
Mutatjuk, melyik versenyszámokra érdemes figyelni csütörtökön!
Hónapokig senki sem tudta biztosan, készül-e Milák Kristóf az olimpiára, az edzője is arról beszélt, hogy nincs túl jó formában, mégis ezüstérmet nyert Párizsban. Hogy mi jár a fejében azután, hogy nem sikerült megvédenie a címét, senkinek sem árulja el.
Hiába vezetett 150 méternél 72 századdal, és javította tovább középdöntős idejét, a 200 méter pillangójában Milák Kristóf kikapott az olimpiai csúcsot úszó, félelmetesen hajrázó francia Léon Marchand mögött.
Döntőt úszik Milák Kristóf és Németh Nándor is, aranyasszót vív a magyar férfi kardcsapat.
A párizsi olimpia eddigi legsikeresebb napját produkálta a magyar küldöttség, amely két ezüstérmet szerzett.
Szerdán könnyen lehet, hogy újabb magyar érmeket ünnepelhetünk, mutatjuk, mely versenyszámokra érdemes odafigyelni.
Sós Csaba azt mondta, körülbelül úgy érzi magát a több mint fél éves kihagyás után visszatért úszó eredményei láttán, mint a cirkuszban: az ember látja, és nem akarja elhinni.
Remekül sikerült az olimpiai bajnok első két úszása Párizsban.
A háromszoros olimpiai bajnok úszónő szerint Milák Kristóf edzőjének nem lett volna szabad elmondania az egész világ előtt, hogy a 200 méteres pillangóúszás olimpiai címvédője nincs jó formában, mert ezzel hátrányos helyzetbe hozta.
Az úszók közül Milák Kristóf a legjobb, Németh Nándor a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe, Márton Richárd 14., Jackl Vivien 15. helyet szerzett, ikszeltek a női kézisek, kikaptak a férfi pólósok – az olimpia legfontosabb keddi eseményei egy helyen.
Mutatjuk, mely magyar sportolóknak lehet ma szurkolni az ötkarikás játékokon.
Délelőtt a női kardvívók között három, a férfi tőrözők mezőnyében egy magyar versenyzőnek szurkolhatunk, de érdemes odafigyelnünk az úszómedencére is – kövesse az olimpia hétfői eseményei percről percre a HVG-n!
Délelőtt vívásban női kard és férfi tőr, úszásban női 400 vegyes és férfi 800 gyors, újra pályán a férfi kézilabda- és a női vízilabda-válogatott – összeszedtük, mire érdemes odafigyelnünk a párizsi olimpia hétfői napján.
Az olimpia legfontosabb vasárnapi eseményei percről percre a HVG-n.
Véget ér az olimpia első hete, ám vasárnap még 13 aranyérem vár kiosztásra, amelyekből a magyaroknak is juthat. Összeszedtük, mely eseményekre érdemes a legjobban odafigyelnünk Párizsban július 28-án.
A hetedik legjobb idővel jutott döntőbe a magyar csapat.
Olvasónk a repülőtéren fotózta le a 200 méter pillangó olimpiai címvédőjét.
Pénteken hivatalosan is megnyitották a párizsi olimpiát, szombaton rögtön ki is osztanak 14 aranyérmet, lehet, hogy magyar sikernek is örvendhetünk.
Az étellel és a közlekedéssel is elégedetlen az úszók szövetségi kapitánya.
Szombat helyett vasárnap tartják meg a Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.