Így néz ki egy busz, ha kukásautóval ütközik (fotók)
Nem sok maradt az elejéből.
A Záhonyba tartó InterCity be akarta tolni Ceglédre a Budai út nevű megállóhelyen lerobbant személyvonatot. Pár száz méterig minden rendben ment, aztán egy kissé lejtős szakaszon bekövetkezett a baj.
Összeütközött egy villamossal, majd a parkoló autóknak is nekiütközött egy kocsi csütörtök délután a Bécsi útnál.
Az éppen leszálló és felszálló gépek ütközésé a pilóták akadályozták meg Újdelhi nemzetközi repülőterén.
A Török Flóris utcában történt a baleset vasárnap reggel 8 körül: zajlik a műszaki mentés, a mentősök a helyszínen vizsgálnak.
Egy koccanás után a járdára sodródott, majd egy ház fala állított meg taxit csütörtök délelőtt a fővárosi Szent István körúton, közvetlenül egy dohánybolt mellett. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a sárga jármű senkit sem gázolt el, és a sofőrje is sérülés nélkül szállt ki a kocsiból a szemtanúk szerint.
Kamion és személyautó ütközött össze, majd gyulladt ki kedd délután Keszthely közelében. A személyautó vezetője bennégett kocsijában.
Több autó és egy mentő is összeütközött az M5-ös autópálya fővárosi, bevezető szakaszán reggel, négyen megsérültek – közölte a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.