„Ez a film szabadon készült, ami ritkaság Magyarországon”
Az SZFE-ről szóló beszédet mondott Kizlinger Lilla Berlinben, amikor átvette Ezüst Medve-díját.
Az SZFE-ről szóló beszédet mondott Kizlinger Lilla Berlinben, amikor átvette Ezüst Medve-díját.
Májusban átvehette az egyik legfontosabb német könyvdíjat. 2010-ig gyakran megfordult a közmédiában, azóta nem is hívják. Földényi F. László februárig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanított, most már csak „gyanús esszéíró” a saját bevallása szerint. Díjazott művéről, a meg nem értettségről, a német–magyar viszonyról és a mai magyar kultúrharcról is beszélt a Deutsche Welle magyar stábjának.
A 2008-ban alapított Európai polgári díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket díjaz az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki, melyek az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt értékeket képviselik.
A színész szerint a fiatalok nem a kormány által uralt médiát követik, nehezebb őket megvezetni, és az itthoni közhangulat is kétségeket ébreszthet bennük, érdemes-e itthon maradni.
A producer új cége, a Blokád Produkció Kft. nevében is utal leendő filmjének címére.
Az egyetemről 21 hallgató ment el, „százas nagyságrendben” passziváltattak hallgatók, és húsz tanár mondott fel.
A Színházi Kritikusok Céhe kivételesen már most elmondta, melyik előadást szavazták meg a legjobbnak a járvány sújtotta időszakból.
A modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetem nyári tábort szervezett a gólyáknak, akiknek fideszes politikusokkal is volt alkalmuk találkozni.
Már márciusban látszott, hogy az Emergency Exit nevű programot az SZFE egyre több és több hallgatója fogja igénybe venni. Az egyetem új vezetése úgy véli, ez a lépés a rombolás egy újabb állomása, az Európai Parlament viszont nagyon is másképp gondolja az ügyet. Idézzük fel, mit is jelent pontosan a külföldre távozás, és „az önképző egyesület”.
Robert Wilson nem mondta le társulatának előadását a Vidnyánszky által szervezett színházi fesztiválon, hogy ne a budapesti közönséget büntesse, de közleményben jelezte, nem ért egyet az SZFE modellváltásának módjával, ezért a FreeSZFE-nek adja bevétele felét.
Három ingatlant adna Semjén Zsolt a Színház- és Filmművészeti Egyetemet működtető alapítványnak. Kettőt ezek közül el is szabad adniuk.
A férfi épp a templomba ment, de előtte még nekiesett a színésznőnek.
Révbe értek a diplomamentő program végzősei.
Nem azért mondtak fel neki, mert szakmailag ne lettek volna vele megelégedve.
Elutasították a rendelet megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.
A rendező arra reagált, hogy a kormány által elfoglalt Színház- és Filmművészeti Egyetem szellemiségét továbbvivő műhely árveréssel próbálná megszerezni a működéséhez szükséges összeget.
Rátóti Zoltán az egyetlen pályázó. Ő mellesleg annak a kuratóriumnak a tagja, amely dönt a pályázatáról.
Hétfőn vette át a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektori megbízását Áder Jánostól Rátóti Zoltán. Ennek apropóján adott interjút az eddigi egyoldalú világnézeti nevelésről, amiből ő hallgatóként semmit nem érzett.
A színész többek között arról mesélt, hogy akkor sem tudja kizárni az életéből a politikát, ha az már nagyon mérgező. A játszma című filmben "kis főszerepet" játszik, 22 napot forgatott, de úgy véli, nagyon jó volt, és csak egyszer rontotta el a szöveget.