A TASZ a homofóbtörvényről: megérett a helyzet a polgári engedetlenségre
Jogi segítséget ajánlanak azoknak, akik engedetlenséggel tiltakoznak a „hazug és igazságtalan” törvény ellen.
Jogi segítséget ajánlanak azoknak, akik engedetlenséggel tiltakoznak a „hazug és igazságtalan” törvény ellen.
A kormányok kötelessége az emberi jogok és az LMBTQI+ közösség jogainak védelme lenne - írják.
Nemcsak a német politikusok, hanem a gazdasági vezetők sem örülnek az új magyar törvénynek.
A Sándor-palotánál tartják a következő demonstrációt.
„Komolyan sírni tudnék” – írta Lilu az Instagramján, miután csont nélkül átment az Országgyűlésen kedden a homofóbtörvényként elhíresült módosító. Csonka András szintén a közösségi médiában adott hangot véleményének.
Székely Kriszta, a színház rendezője saját melegségének megéléséről, a „középkorú, nős, fehér férfiak szexuális zaklatásairól” írt.
A törvényjavaslat külön kitér a katolikus egyházra, a párt szerint a pedofília nem lehet gyónási titok.
Az evangélikus lekész szerint mindig azokat kell támogatni, akiket el akarnak lehetetleníteni.
A külügyminiszter nem számít nagy nemzetközi ellenállásra, szerinte tagállami hatóság, milyen szabályok vannak érvényben a kérdésben.
Áder Jánosnak írt leveleket gyűjtenek a demonstrálók, amiben a saját történeteiket írták meg.
Az államtitkár szerint alaptalan, hogy a "pedofil-törvény" miatt ne lehetne este 10 előtt műsorra tűzni a Jóbarátok című sorozatot.
Közösségi médiás kampány indult, hogy felhívja rá a figyelmet: az önazonos élet mindenkit megillet.
A RTL hétfőn közzétett tiltakozásához további öt médiapiaci szereplő is csatlakozott, akik szerint a jogszabály sérti a sajtószabadságot és kirekesztő.
Súlyosan diszkriminál, ellentétes az európai értékekkel, írta Michael Roth európai ügyekért felelős államminiszter.
Az író szerint legalább nem került rossz társaságba, hiszen nagyjából az egész klasszikus irodalmat is betiltották.
Tovább tiltakozik a homofób törvény ellen az RTL: szivárványossá tette a logóját.
Súlyos következményei lesznek egyebek mellett a nevelés-oktatásra nézve is a kedden elfogadott törvénynek – állítja a szakszervezet.
Egy polgár jobban hisz a nagyanyjának, mint a miniszterelnöknek – véli a nyelvész, költő.
Clément Beaune európai ügyekért felelős államtitkár szerint Németország is támogatja, hogy tárgyaljanak a törvényről.
Az Európai Bizottság elnökét aggasztja a jogszabály, azt írta, hogy nem lenne szabad senkit sem szexuális irányultsága alapján megkülönböztetni.