Elkezdték a „pedofilos” átvilágítást az egyházi intézményeknél is
Egyelőre nem tudni olyanról, aki fennakadt volna a szűrésen.
Egyelőre nem tudni olyanról, aki fennakadt volna a szűrésen.
A férfi egy korábban molesztált áldozatot próbált rávenni arra, hogy változtassa meg vallomását.
A feljelentő szerint a döntést rögzítő dokumentumon a keltezés helye és az időpont is magyarázatra szorul, ráadásul az egyik aláíró azt állítja: soha nem látta azt a határozatot.
Arról, hogy megromlott-e a viszonya Novák Katalinnal, nem akart nyilatkozni.
A volt köztársasági elnök lemondása óta nem adott interjút, úgy tűnik, ez egy darabig így is marad.
Kötbért kellene fizetni, amiért az állam megsértette a vállalt titoktartási kötelezettségét az áldozatokkal szemben, de ők hiába várják a pénzt.
A Nemzet Színészének választott Király Levente temetésén vett részt.
Közlekedés, egészségügy, oktatás, közműhálózatok, győzelmi propaganda – sorolta az influenszer.
Sulyok Tamás azt mondta, a köztársasági elnök kegyelmi jogkörére úgy tekint, mint kiegészítő és kivételes hatáskörre.
Lezárult az alkalmassági vizsgálat, két vezető akadt rajta fenn, személyiségzavar miatt. Pedofília gyanújára senki sem adott okot.
Az első negyedév után a másodikban is töretlenül folytatódott a Sándor-palota gyakorlata: egyáltalán nem döntött az államfő kegyelmi kérvényekről. Az elmúlt 35 évben nem volt olyan, hogy fél éven át se támogató, se elutasító döntés ne szülessen. Mostanra akár 3-400 kérelem is parkolhat Sulyok Tamás asztalán.
A református püspök úgy véli, már mindent elmondott a kegyelmi ügyről.
Olvasónkat telefonon keresték meg, hosszan faggatták a Huxitról, a NATO-ból való kilépésről és az ukrajnai háborúról. A cég munkatársa még arra is rákérdezett, le kellett volna-e mondania Orbán Viktornak a kegyelmi botrány miatt, de felmerült az előrehozott választások lehetősége is.
A bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettese úgy véli, Balog Zoltán az „ellene gerjesztett lincshangulatban” is kiáll az ártatlansága mellett.
Lehet esély arra, hogy Novák Katalin a kegyelmi botrány után valaha visszatérjen a nagypolitikába? Nem lenne könnyű. Mindenesetre a Fidesznek talán nincs ellenére, hogy Balog Zoltán úgy kezdte elismerni saját felelősségét K. Endre ügyében, hogy azzal segíthet feledtetni Novákét.
Se elévülés, se “tiszta lap”, se feltételes szabadlábra helyezés nem jár a pedofil jellegű bűncselekmények elkövetőinek. A Fidesz újabb “gyermekvédelmi” csomagja kiváló példája a szigor, fenyegetés és erő hármasának alkalmazásával, “közkívánatra” letudott “hangulatjavító” jogalkotásnak.
Megvolt a 13. alaptörvény-módosítás. A Novák Katalin lemondásához vezető K. Endre kegyelmi ügye okozta botrány csillapítására elvégzett változtatás szerint a jövőben nem kaphat államfői kegyelmet, aki gyermekek elleni bűncselekményt követett el. Megszüntetik az igazságügyi miniszteri ellenjegyzést is, amibe Varga Judit bukott bele.
Magyar Péter szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek le kell mondania.
Erről valahogy még az MTI is elfelejtett beszámolni.
Majdnem négy hónappal a kegyelmi botrány kirobbanása után az ózdi képviselő-testület úgy döntött, hogy Balog Zoltán nem maradhat díszpolgár.