Egy 10 éves Rogán-idézettel reagált Havasi Bertalan Varga Judit exférjének Rogánt érintő vádjaira
Jól bejáratott kommunikációs panelen ne változtass! – jelszóval.
Jól bejáratott kommunikációs panelen ne változtass! – jelszóval.
Montenegrói és kárpátaljai útjára sem megy már el.
A kegyelemről szóló döntésről nem egyeztettek a Szentszékkel.
Magyar Péter nem hiszi, hogy belső leszámolás volt Novák Katalin és Varga Judit bukása, de hosszan beszélt az ifjú fideszesekről, akik egyszer akár a hatalmat is átvehetik, és akik köréből most két emblematikus alak tűnt el. Amit Magyar szerint egyáltalán nem bán Rogán Antal, sőt.
Hétvégén Orbán évértékelő beszédet mond, amihez a maga módján szeretne Magyar is hozzájárulni.
Már szombaton kiállt az elnök mellett, de elölről kellett kezdenie.
Azért nem Varga Judit, hanem helyettese, Völner Pál engedélyezte a miniszteri engedélyhez kötött leplezett eszközök alkalmazását, mert a miniszter gyakran akadékoskodott – gyakorlatilag ezt állította Varga Judit exférje. De miért fontos ez, és mi a jelentősége?
Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért, február 16-án, pénteken 18:00-kor a Hősök terén.
A református püspököt kedd délelőttre rendelte be a Magyarországi Református Egyház vezetése, de a közvélemény is válaszokat vár, volt-e valamilyen köze a bicskei gyermekotthon igazgató-helyettesének adott elnöki kegyelemhez.
A bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettese mindent cáfol és meghurcolt áldozatnak tartja magát.
Varga Judit volt férje újra posztolt, ezúttal Orbán Viktor vejét is megszólította.
Az Abonyi utcai épületnél mindent megtettek, nehogy kérdezni lehessen a református püspököt a kegyelmi botrányról.
Felbolydult a közélet, de nincs itt semmi látnivaló.
Az alkotmányjogász szerint lehet orvosolni a jogi problémát.
A miniszterből lett püspök már több mint három órája megérkezett a zsinati hivatalba.
Képek és szavak összjátéka ritkán mutat rá ennyire fájóan a valóságra.
Arató András azt mondta, sajnálja, hogy az írásával adott a kormánynak egy gumicsontot.
A református püspököt azért rendelték be kedd délelőttre, hogy magyarázatot adjon arra, mi köze volt K. Endre kegyelmi ügyéhez.
Az MBH Bank honlapján viszont még a felügyelőbizottsági tagok között szerepel Varga Judit volt férjének neve.
Kedd délelőttre rendelték be Balog Zoltán püspököt, a Magyar Református Egyház zsinata lelkészi elnökét az egyház hivatalába, hogy magyarázatot adjon arra, mi köze volt K. Endre kegyelmi ügyéhez. Az ülésen szimpátiaszavazás volt, a többség támogatta Balogot, aki később videónyilatkozatban beszélt arról, hogy valóban kiállt K. Endre kegyelme mellett, de hibázott.