Novák Katalin kegyelmi botránya

Novák Katalin kegyelmi botránya

Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.






Ungár Péter feljelentést tesz K. Endre ellen

Az RTL leleplezte, hogy a kegyelembotrány főszereplője ma is megpróbálja rávenni az egykori áldozatot, hogy vallja őt ártatlannak.  Ungár azt reméli, „az igazságszolgáltatás végül újra megkapja a lehetőséget, hogy a köztársasági elnök bűne után valóban igazságot tudjon szolgáltatni”.

hvg.hu

RTL: Felbukkant K. Endre, és tisztára akarta mosatni magát az egyik volt áldozattal

Továbbra is igyekszik saját ártatlanságát bizonygatni K. Endre a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese. Odáig is elment, hogy a 13 éves korában a gyermekotthon pedofil igazgatójának prédájává vált egykori áldozatot most újra megkereste és azt kérte tőle, mondja videóra, hogy ő, K. Endre, ártatlan. Ungár Péter feljelentést tesz az ügyben.

hvg.hu

Ismét húga szerepét magyarázza Áder János a kegyelembotrányban

Valótlanságok azok a vádak Áder János szerint, amiket Gy. Németh Erzsébet vetett fel húga ellen. Áder húga a DK-s politikus szerint a főpolgármesteri hivatal főosztályvezetőjeként 2011-ben nem tett semmit a bicskei pedofilügyben, pedig tudott róla. Áder most a Kossuth rádióban vázolta a helyzetet, Orbán Viktor felelősségét is értékelve az ügyben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

K. Endre ügyének egy részlete árulkodik arról, hogy milyen kíméletlen tud lenni az igazságszolgáltatás az áldozatokkal

A kegyelemben részesült K. Endre korábban éppen azzal az indokkal fordult a Kúriához, amely sok esetben visszatarthatja a szexuális bűncselekmények áldozatait attól, előálljanak történetükkel: azt kifogásolta, hogy nem volt ott, amikor az áldozatot kihallgatták. Korábban Renner Erika, a lúgos támadás áldozata is panaszkodott arra, hogy a bíróságon megalázó kérdésekre kellett válaszolnia, újra és újra fel kellett idéznie a szörnyűségeket.




„Legyen civil tao, ne csak a focistákat tömhessük ki, hanem a gyermekvédelmet is” – a kormányhoz fordulna a javaslataival az OKA

Az Országos Közös Akarat folytatja munkáját a kirobbant kegyelmi botrány után, gyermekvédelmi szakemberek, ügyvédek, jogvédők és civilek ültek le, hogy közösen dolgozzanak ki megoldásokat a gyermekvédelmi rendszer problémáira. Ezúttal újságírókat is bevontak a folyamatba. Megnéztük, hogy épül fel a „Dialógus a gyerekekért”.









Meglepő magyar kutatás: 183 pedofil bűnelkövető közül csak kettő volt valóban pedofil

A jog nem ismeri a pedofília kifejezést, gyakran nem is térnek ki az elmeorvos-szakértői vizsgálatok az elkövetők ilyen jellegű irányultságára. Ha mégis, akkor az esetek nagy részében kiderül, hogy a gyermeket szexuálisan bántalmazó elkövető nem tekinthető a szó klinikai értelmében vett pedofilnak. A pedofil és nem pedofil bűnelkövetőkre jellemző sémákat Szabó Judit kriminológussal beszéltük át.