Még a nyelvet is átformálta a koronavírus-járvány, máshogy értjük a beszédet
A pandémia első évében végeztek el egy kísérletet a tudósok, amelyből kiderült, hogyan változik meg egyik pillanatról a másikra a nyelv.
A pandémia első évében végeztek el egy kísérletet a tudósok, amelyből kiderült, hogyan változik meg egyik pillanatról a másikra a nyelv.
A német egészségügyi miniszter hisz a kutatások sikerében.
A Rolling Stones énekesének vírusfertőzése miatt a hét elején kellett lefújni egy koncertet.
A döntést mindkét irányból éles bírálatok érték.
Kim Dzsong Un közölte, hogy a "családi tartalékokból" gyógyszereket adományozott a betegséggel küzdőknek.
A koronavírus elleni harc ikonikus alakja 81 éves, de be van oltva és otthon lábadozik.
Az Egyesült Államokban azonban hiába lehetséges egy ideje, hogy a szülők beoltassák 5 és 11 év közötti gyerekeiket is, ezen korosztálynak mindössze 29 százaléka kapta meg eddig a vakcinát.
Alacsony szinten stagnálnak a járvány mutatói.
Kilenc városból jeleztek csökkenést.
A koncertet egy más időpontban pótolják. Jaggernek tünetei is vannak.
Pekingben mindössze tíz napja értek véget a két hónapig tartó lezárások.
A volt világbajnok már a Monacói Nagydíjra sem mehetett be.
A kis csomagok, a fuvarozás és a raklapos szállítás is dinamikusan nőtt.
Az új nyugdíjak 64 százaléka haladta meg a 150 ezer forintot.
Egyre kevesebben keresték fel a kórházi oltópontokat, a járványhelyzet is kedvező, és a kormány szerint az átoltottság is magas.
A Fehér könyv a Covid–19-járvány társadalmi-gazdasági hatásairól című anyagot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaságtudományi Intézete készítette. Az alábbiakban a járvány rövid és hosszú távú hatásait feltáró, több szakterületet felölelő tanulmánykötetből szemlézünk.
Bill Gates szerint egy, a koronavírushoz hasonlóan virulens, de annál halálosabb vírus okozta járvány a társadalom végét is jelentheti.
Tovább csökkent a járvány minden mutatója – derül ki a heti adatközlésből.
A koronavírus elleni új diagnosztikai és terápiás, illetve megelőző eljárások kifejlesztésére nyert el támogatást a Semmelweis Egyetem.
Az enyhítések értelmében a vendéglátóhelyek bő egy hónap után hétfőtől ismét fogadhatnak vendégeket, a csomag-és ételfutárok pedig újra beléphetnek a lakónegyedek területére.