Kormányinfó Orbán Viktorral – itt követheti élőben a hvg.hu-n
Élőben közvetítjük 2021 utolsó kormányinfóját, amit kivételesen a miniszterelnök tart.
Élőben közvetítjük 2021 utolsó kormányinfóját, amit kivételesen a miniszterelnök tart.
A járvány halálos áldozatainak száma meghaladta a 38 ezret.
Hosszas pereskedés után a 24.hu szerezte meg a titkos dokumentumokat az orosz, illetve a kínai vakcináról.
A köznevelési államtitkár szerint „nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban”.
A hamvak egyik fele a Balatonba kerül, a másik része a Szent István-bazilika urnatemetőjében marad.
Majdnem. Felhívták őket, hogy mégsem engedik be újságírójukat.
A játékos jelenleg karanténban van, egymás után hívogatja azokat, akikkel az elmúlt napokban kapcsolatba került.
Egy szakértő szerint ha tényleg ilyen gyorsan terjed az új variáns, az hetekkel hozza előrébb az ötödik hullámot.
A Stade Rennais FC-é lett a 3 pont.
Az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta az amerikai Novavax biotechnológiai cég és az Indiai Szérum Intézet (SII) közös vakcináját, amelyet Nuvaxovid (illetve NVX-CoV2373) néven hoznak majd forgalomba. Ez már az ötödik oltás, amely uniós forgalombahozatali engedélyt kaphat a 18 éven felüliek számára.
Az omikron variánssal fertőzöttek száma 2-4 naponta megduplázódik, aminek hatására szélsőségesen nagy betegforgalom várható a kórházakban.
Bányai Gábor 111 napig volt kórházban, nyáron mehetett haza. Most Szlávik János tanácsára beadatta az emlékeztető oltást.
Az ügyeleti díjak rendezésének szükségességre hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara.
Az egyetem nem kezel és nem köteles előállítani adatokat a koronavírussal kórházban fekvők, lélegeztetőgépen lévők és elhunytak oltottságáról – válaszolták Szél Bernadettnek. A független országgyűlési képviselő azután kérte ki ezeket a számokat, hogy Merkely Béla azt mondta: rendszeresen egyeztetett adatok alapján tudja, hogy csak 65 év alatti be nem oltottak vannak lélegeztetőgépen.
Újabb kép szivárgott ki Boris Johnsonról, aki állítja, munkaügyi megbeszélést tartott a kertjében, csak véletlenül néz ki minden úgy, mint ha egy békés baráti összejövetel volna.
Jobb adatok érkeznek, mint egy hete, de ezek is csak azt jelzik, hogy lassan cseng le a negyedik hullám. Az elmúlt három napban közel 40 ezren kapták meg a harmadik oltásukat, és még majdnem 18 ezer olyan ember is volt, akinek most adták be az első oltást.
A kanadai szakemberek szerint az omikron ellen a textilmaszkok védenek a legkevésbé.
Tíz országra terjesztették ki Izraelben az utazási tilalmat, közöttük van Magyarország is.
Egy gyereknél sem észleltek rendellenességet, miután olyan oltóanyagot adtak be nekik, aminek az ő korosztályuknál még tart az engedélyeztetése, de a rendőrséget értesítették az esetről.
Nem haladékot kapnak a tanárok az oltásra, csak a már meglévő szabály alapján maradt még 15 napjuk.