Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Tucatnyi ember volt Boris Johnsonnal együtt a brit miniszterelnöki rezidencia kertjében tavaly május 15-én, amikor az épp hatályos járványügyi előírások szerint két különböző háztartásból legfeljebb ketten találkozhattak, ők is csak zárt térben, egymástól legalább két méterre, a munkahelyeken pedig csak akkor lehetett személyes találkozókat tartani, ha ez mindenképp elkerülhetetlen volt.
Miután a The Guardian közzétette a fotókat, a miniszterelnök szóvivője azt közölte, hogy az esemény munkaügyi megbeszélés volt – a védekezést gyengíti, hogy Johnson, a menyasszonya azóta már felesége, és még jó néhány vendégük borospoharak és egy sajttál mellett ücsörögtek, és a kép egyébként is egy kerti bulira hasonlít.
A kép kiszivárogtatása azért is jött rosszul Johnsonnak, mert nemrég derült ki, hogy a tavalyi karácsonyi időszakban két bulit is szervezhettek a Downing Streeten, miközben az ország nagy része lezárás alatt volt.
A miniszterelnököt a saját párttársai is egyre gyakrabban kritizálják, az elégedetlenségnek pedig látványos hatása is van, a múlt héten egy olyan parlamenti körzetben nyerte meg az időközi választást a liberális jelölt, ahol közel kétszáz éve csak konzervatívok tudtak győzni.