Koronavírus: 74 beteg halt meg
Kórházi ápolásra 3172 covidos beteg szorul.
Kórházi ápolásra 3172 covidos beteg szorul.
A koronavírus-járvány következtében visszájára fordult a globalizáció, és ez felértékeli a hazai munkaerőt, de a bérek inflációja így sem valószínű a fejlett országokban – érvel Dalia Marin, a müncheni egyetem professzora.
A lap a többlethalálozás alapján számolt.
Egy ideig szünetelnek az adások a korábbi politikus YouTube-csatornáján.
A ráta azt mutatja meg, hogy egy beteg hány egészséges embert tud megfertőzni.
Átlépte az 50 ezret az aktív fertőzöttek száma.
Az is mehet, akit még egyáltalán nem oltottak be, de az is, aki a harmadik adagot szeretné megkapni. A dózisokat a kórházi oltópontokon fogják beadni, november 22-től.
A napszaktól függően változó biológiai folyamatok (a szervezet cirkadián ritmusa) is befolyásolhatják a koronavírusteszt érzékenységét – derítették ki amerikai kutatók.
A tabletta egy enzimet céloz meg, és hibát generál a vírus genetikai kódjában. Napi kettőt kell szedni belőle.
Attól, hogy a két készítményt együtt adják be, egyik hatásossága sem csökken a szervezet szakértője szerint.
A főváros alkalmazottai nagy része számára nem teszi kötelezővé az oltást az önkormányzat, az idősotthonok és a hajléktalanszállók dolgozói jelentik a kivételt.
Csökkenés egyedül Nyíregyháza szennyvízmintájában volt mérhető.
A német egészségügyi miniszter szerint több kórház intenzív osztályán már nincs szabad ágy.
A főpolgármester szerint a kormány a munkáltatókra és az önkormányzatokra hárította a felelősséget oltásügyben.
Változó, hogy a vidéki egyházmegyék mikortól vezetik be az intézkedéseket.
Az utcai bandák vezérei videóban üzentek a lakosságnak.
Újabb Covid-osztályokat helyeztek készültségbe, már nem csak a centrumkórházak fogadják a betegeket.
Utoljára május elején halt meg ilyen sok ember a Covid–19 miatt.
Az egész kelet-európai régió sötétvörösben pompázik, Magyarország több régiója is.
Bekavart a háromnapos ünnep – állította a belügyminiszter.